bezár
 

zene / hírek

Elhunyt Nagy Ferenc karmester
Július 31-én vesznek végső búcsút Nagy Ferenctől, a Magyar Állami Operaház pénteken elhunyt Liszt-díjas nyugalmazott karmesterétől.
Városnéző sétával egybekötött koncertek a Fugában
Tematikus városnéző sétával egybekötött négyrészes koncertsorozatot indít a Fuga Budapesti Építészeti Központ. Az első esemény Liszt belvárosát mutatja be vasárnap délután, este pedig a Junior Prima díjas fiatal zongoraművész, Borbély László ül a zongorához a központ Breuer Marcell termében.
Elhunyt Zempléni Kornél zongoraművész
Elhunyt 91 éves korában Zempléni Kornél zongoraművész, a Nemzeti Zenede és a Zeneakadémia egykori tanára - tudatta honlapján kedden a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem.
Veszprémi Utcazene Fesztivál
Hét helyszínen negyven zenész muzsikál a szerdán kezdődő és szombaton záruló Veszprémi Utcazene Fesztiválon.
Öt koncert a Szolnoki Szimfonikus Nyár programjában
Parti-túra címmel öt különleges zenei eseményből álló rendezvénysorozat várja a szabadtéri koncertek kedvelőit augusztusban Szolnokon, a Tiszai hajósok terén.
Halmos Bélát 9-én kísérik utolsó útjára
Halmos Béla Széchenyi-díjas népzenészt, népzenekutatót augusztus 9-én 14 óra 15 perckor kísérik utolsó útjára a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójából - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn az MTI-vel.
A berlini Konzerthausban lép fel a Zuglói Filharmónia
A csütörtökön kezdődődő és augusztus 11-én záruló berlini Young Euro Classic elnevezésű zenei fesztiválra idén a Záborszky Kálmán vezette Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekar kapott meghívást.
Regényszerű könyv a Quimby zenekarról
Regényszerű könyv jelenik meg a Quimby együttes eddigi 22 évéről. A kiadvány először a Sziget fesztivál nulladik napján, augusztus 6-án lesz kapható, a Quimby Csodaországban című monstre tízórás programfolyamra időzítve.
Jegybevételi rekord a VeszprémFesten
Jegybevételi rekord született a jubileumi, tizedik VeszprémFesten; az ötnapos fesztiválon az első számítások szerint több mint 12 ezren vettek részt - tájékoztatta a fesztivál igazgatója vasárnap az MTI-t.
Rost Andrea: klasszikus Pillangókisasszonyt láthat a néző a Margitszigeten
Rost Andrea szerint klasszikus, szép, minden részletében alaposan kidolgozott és ízléses előadásra számíthat a néző Puccini Pillangókisasszony című operájának bemutatásakor a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
665   666   667   668   669   670   671   672   673 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés