bezár
 

zene / hírek

Kottatár a szentegyházi Gyermekfilharmónia által játszott művekből
Kottatárat ad ki az erdélyi szentegyházi Gyermekfilharmónia azokból a művekből, amelyeket az elmúlt 31 évben játszott az együttes.
Lajkó Félix lemeze a világzenei toplista élén
A világszerte ismert hegedűs első, Mező című citerás albuma áll a világzenei toplista első helyén. Ilyen rangos helyre legutóbb a kilencvenes évek elején került magyar szerzemény, Sebestyén Márta egy felvétele.
Zorán Aréna-koncertre készül
Októberben jelenik meg Zorán korábbi koncerteken elhangzott, előadótársaival közösen játszott dalaiból válogatott Egypár barát című duettalbuma, a lemezbemutató koncert 2014. február 8-án a Papp László Budapest Sportarénában lesz.
Zenei napok Nyírbátorban
A Benkó Dixieland Band, az Erkel Ferenc Rézfúvós Kvintett, az idén 50 éves Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Kodály Filharmonikusok és a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar is fellép az augusztus 4. és augusztus 20. között megrendezendő 47. Nyírbátori Zenei Napok keretében.
Komolyzenei fesztivál a francia Riviérán
A zenei világ nagyjait, köztük Diana Damrau német szopránt és Arkagyij Volodosz orosz pianistát vonultatja fel a csütörtöktől augusztus közepéig tartó 64. Mentoni Zenei Fesztivál, amelyet a Cote d'Azur 19. századi egyedülálló kertjeiről híres kisvárosában rendeznek.
A Muzsikás a Szigeten
Különleges koncerttel és vendégekkel ünnepli 40. születésnapját a magyar kultúra világhírű nagykövete, a Muzsikás együttes, amely augusztus 6-án, a Sziget fesztivál nulladik napján a magyar népzene csodáját szeretné bemutatni a világzenei nagyszínpadon.
Ma kezdődnek a Fehérvári Zenei Napok
A Leander Rising koncertjével veszi kezdetét ma délután a 17. Fehérvári Zenei Napok (Fezen), amelynek sztárfellépője a Deep Purple lesz.
A Deep Purple Székesfehérváron
Az előzetes jegyeladások alapján várhatóan telt ház előtt lép színpadra a Deep Purple szombat este a Fehérvári Zenei Napokon (Fezen).
Indul a 6. Ördögkatlan Fesztivál
Quimby, Európa Kiadó, Csángálló, Woyzeck, A nagy füzet, Roma Hungaricum, Shakespeare-szonettek, rétes-műhely és még rengeteg program az első két napon...
Sziget: a Quimby csodaországa
Valami megismételhetetlent, egy igazán emlékezetes eseményt akar tető alá hozni a Quimby augusztus 6-án, a Sziget fesztivál nulladik napján. A zenekart Lewis Caroll Alice Csodaországban című regénye ihlette meg a 12 órás rendezvény megszervezéséhez.
663   664   665   666   667   668   669   670   671 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés