bezár
 

zene / hírek

Külföldi turnéra indul Kocsis Zoltán
Tíznapos külföldi turnéra indul szombaton a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. A vendégjátékon nyolc koncertet adnak.
A Zeneakadémia doktori iskolájának eredményei
A nemzetközi képzési programok aktív és elismert szereplőjévé vált és növelte a végzett hallgatók versenyképességét a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, amelynek doktori iskolája 90 millió forintos támogatást nyert el ezekre a célokra.
Digitalizálták a Hungaroton-archívumot
A kiadó utolsó szalagos felvételeinek digitalizálása során több meglepetést okozó kincsre bukkantak - hangzott el a Hungaroton keddi sajtóbeszélgetésén. Elmondták, hogy a közelmúltban két felvételük kapott elismerést, az év végéig pedig nyolc új CD jelenik meg.
Budapest után a nemzetközi színtéren is bemutatkozik a Pannon Filharmonikusok
A Pannon Filharmonikusok idei budapesti hangversenysorozata a zenei korszakok és műfajok sokszínűségére utalva az Öt szín címet kapta. A budapesti sorozat nyitóhangversenyét követően az együttes novemberben az Őszi Normandiai Fesztivál vendége lesz, azt követően pedig európai turnéra indul, amelynek keretében a legkiválóbb németországi és svájci koncerttermekben játszik, köztük a Philharmonie Berlin rendkívül impozáns nagytermében. A Pécsett és a fővárosban is nagy sikerrel, telt házak előtt játszó nemzeti együttes az idén a nemzetközi publikum elismerésére törekszik.
A 100 Tagú Cigányzenekar sikere Kínában
Rabul ejtette a kínai közönséget a 100 Tagú Cigányzenekar Pekingben, a Nemzeti Előadóművészeti Központban vasárnapi koncertjével, amelyet félórás ráadással zártak.
Betiltották Kesha koncertjét Malajziában
Nem engedélyezték Kesha, az amerikai popsztár hétvégi malajziai koncertjét a helyi hatóságok, mert úgy ítélték meg, hogy az kulturális és vallási érzékenységet sértene.
Zene a Fridge-en
Európa egyik legnagyobb havas-jeges fesztiválján az extrém hó-sport mellett a zene is nagy vonzerő. Az idei Fridge fellépői közül korábban több név napvilágra került, de mára már teljes a kép. Nézzük, mire bulizhatunk november 21-22-23-án a Hungexpo óriási pavilonjaiban!
Elhunyt Lou Reed legendás amerikai rockzenész
Meghalt Lou Reed amerikai énekes, dalszerző, szövegíró, fotós, a legendás Velvet Underground együttes alapítója - jelentette honlapján a Rolling Stone amerikai zenei magazin. A halálhírt nem sokkal később ügynöke is megerősítette a The Guardian című brit lapnak.
Natalie Cole a Müpában mutatja be legújabb lemezét
Az eddig kilenc Grammy-díjjal elismert amerikai énekesnő, Natalie Cole november 8-án a budapesti Művészetek Palotájában (Müpa) mutatja be idén júniusban megjelent, első spanyol nyelvű albumát.
A Budapesti Fesztiválzenekar filmpályázata
A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) harmadik alkalommal hirdeti meg középiskolásoknak filmkészítő pályázatát Lásd, amit hallasz címmel.
638   639   640   641   642   643   644   645   646 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés