bezár
 

zene / hírek

Fatemplom Fesztivál Magyarföldön
2010-ben példás összefogás, segítőkészség és közös munka eredményeképpen komoly, új templom épült az Őrségben, Magyarföldön. A fatemplom megálmodói és megvalósítói között van Rátóti Zoltán színművész, aki magyarföldi lakosként a falu kulturális életéért és értékeinek megőrzéséért, felújításáért rengeteget tett és tesz. A fesztivált a templom felszentelésének évfordulója alkalmából rendezik meg évről évre.
Magyar Jazz Jam a Palotanegyed Fesztiválon
Magyar Jazz Jam címmel ingyenes dzsesszkoncerteket rendeznek a most zajló józsefvárosi Palotanegyed Fesztiválon csütörtöktől szombatig. Az Építész Udvarban fellép az Ávéd János Quartet, a Bacsó Kristóf Triad, a Grencsó Kollektiv Rétegzene, a Tariqa és a Lukács Miklós Trió.
Bécsi klasszikusok Pesten
Bécsi klasszikusokkal és neves hegedűs vendégszólistákkal várja vendégeit a Concerto Budapest a Pesti Vármegyeháza díszudvarán csütörtöktől négy héten át.
Indul a VOLT Fesztivál
Délután megnyitották a 22. VOLT Fesztivál kapuit az előtt a több ezer fesztiválozó előtt, akik már a 0. napra Sopronba érkeztek. Este a Nagy-Szín-Pad verseny döntősei, többek között az Ivan and The Parazol, Szabó Balázs Bandája és a Mary PopKids lép fel.
Váci nemzetközi gregoriánfesztivál
Csütörtökön kezdődik és vasárnapig tart a hatodik váci nemzetközi gregoriánfesztivál, amelynek a Duna parti város templomai mellett budapestiek is otthont adnak – tájékoztatta az MTI-t a rendező Gregorián Társaság titkára.
A Bartók Béla Emlékház felújítása
Elfogadta a Bartók Béla Emlékház alapító okiratának módosításáról és az emlékház felújítására igényelt 2,5 millió forintos támogatásáról szóló előterjesztést hétfői ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
Tánc és zene a Székesfehérvári Királyi Napokon
Tudományos konferencia, szertartásjáték, néptánc fesztivál, fogadalmi mise és katonazene fesztivál is lesz augusztus 14. és 24. között a 2014. évi Székesfehérvári Királyi Napok rendezvénysorozat keretében.
22 éves győztes a nemzetközi énekversenyen
Adriana Ferfecka, a varsói Chopin Zeneakadémia 22 éves ének szakos hallgatója nyerte meg a Bukaresti Nemzeti Operaház által szervezett Le Grand Prix de l'Opera énekverseny fődíját - közölte hétfőn a bukaresti opera.
Koncert-fúvósok regionális fesztiválja Debrecenben
A Koncert-fúvószenekarok Világszövetsége (WASBE) első kelet-európai regionális konferenciáját és fesztiválját július 6. és 14. között Debrecenben rendezik meg - jelentették be a szervezők hétfőn, a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján.
Közösségi videoklip készült az elvándorlásról
Magyarok Európában – Menni vagy maradni nehéz? Közel 300, külföldre vándorolt magyarok által beküldött videóból vágta össze Geszti Péter és csapata a most elkészült, első hazai közösségi klipet, Sting Englishman in New York című dalának átiratára. A Hungarian in Europe című dal zenei átdolgozását Erdélyi Péter, szövegét Geszti Péter jegyzi.
585   586   587   588   589   590   591   592   593 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés