bezár
 

zene / hírek

Programkavalkád a CAFe Sátorban
Programkavalkád a CAFe Sátorban
Minden bizonnyal a CAFe egyik legizgalmasabb helyszíne a Művészetek Palotája mellett felállított CAFe Sátor lesz. Az igazi cirkuszi sátor nemcsak az újcirkusz-produkciók otthona lesz, de jazz- és könnyűzenei koncertek, sőt, az Irodalmi Vándorcirkusz fináléja is itt kap helyet. Az este 20 órakor kezdődő előadások után, minden hétvégén este 22 órától ingyenes koncertek várják a szórakozni vágyókat.
The Ministry of Wolves az A38-on
The Ministry of Wolves az A38-on
A Ministry of Wolves, azaz A farkasok minisztériuma az Einstürzende Neubauten, a Nick Cave & The Bad Seeds és a Firewater egykori tagjaiból összeállt szupergrupp. A fellépők külön-külön már szinte mindannyian jártak az A38 Hajón, most pedig egy egészen különleges koncertet tartanak itt: egy színházi előadás zenéjét adják elő, sajátos szereposztásban.
A közmédia komolyzenei tehetségkutatója
Virtuózok címmel október 17-től indul a közmédia komolyzenei tehetségkutató műsora, amelyre közel több mint kétezer ifjú muzsikus és énekes jelentkezett az egész országból – hangzott el a program csütörtöki beharangozó sajtótájékoztatóján Budapesten.
Cseh Tamás Program: két új pályázat
A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) hamarosan közzéteszi a magyar könnyűzene támogatására meghirdetett Cseh Tamás Program két új pályázatát, amelyek közül az egyik a vidéki klubokat, a másik az előzenekarok fellépéseit támogatja.
DACS - Hollandia, királyság!
DACS - Hollandia, királyság!
“Az a célunk, hogy sokszínű kulturális események tükrében, új nézőpontból mutassuk be Hollandiát Magyarországnak” – mondta Gajus Scheltema, a Holland Királyság budapesti nagykövete, a “DACS – Hollandia, királyság!” programsorozat nyitó sajtótájékoztatóján. A majd’ három hónapon át tartó eseményfolyamban az egymáshoz lazán kapcsolódó programok a műfajok széles tárházát mutatják be a klasszikus képzőművészettől kezdve, a kortárs komolyzenén keresztül, a legfrissebb holland design szcénáig.
Új évad a Pannon Filharmonikusoknál
Új évad a Pannon Filharmonikusoknál
„Már nem vagyunk »vidékiek«, »érdekesek«, »szokatlanok«. Muzsikusok vagyunk, akik csak arra koncentrálnak, hogy a zeneművészetet szolgálják” – mondja Horváth Zsolt igazgató a Pannon Filharmonikusok 2014/15. évad műsorfüzetének köszöntő soraiban.
Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok
Szeptember 28-án nyitják meg  a vajdasági magyarság egyik legjelentősebb kulturális rendezvénysorozatát, a Vajdasági Magyar Ünnepi Játékokat - közölték a szervezők az MTI-vel szerdán.
DACS – Hollandia, királyság!
DACS – Hollandia, királyság!
“Az a célunk, hogy sokszínű kulturális események tükrében, új nézőpontból mutassuk be Hollandiát Magyarországnak” – mondta Gajus Scheltema, a Holland Királyság budapesti nagykövete a “DACS – Hollandia, királyság!” programsorozat nyitó sajtótájékoztatóján.
A Trafó és az UH Fest bemutatja: Charlemagne Palestine
A Trafó és az UH Fest bemutatja: Charlemagne Palestine
Az idei UH Fest valódi csemegével nyit szeptember 28-án a Vakok Intézetében. Konyak, teddy maci és orgonajáték: a négy év szünet után újra megrendezett Ultrahang Fesztivál a Trafóval közös szervezésben Charlemagne Palestine koncertjével borzolja fel a város kedélyeit. 
Világsztárok a CAFe Budapesten
Világsztárok a CAFe Budapesten
CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál programjából nehéz lenne csupán egy nagy nevet kiemelni, szinte minden napra jut egy-egy világszerte elismert előadó. Az amerikai performansz-művész Laurie Anderson, a magyar származású karmester, Gilbert Varga, a tajvani ütőfenoménok, a JU Percussion és a német punkdíva, Nina Hagen mellett még számos világsztár várja a fesztivál látogatóit.
567   568   569   570   571   572   573   574   575 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés