bezár
 

zene / hírek

A Djabe és vendégütőse, Gulli Briem is új stúdióanyagot készített
Forward címmel új stúdióalbumot jelentetett meg a dzsessz/world fusion műfaj egyik legfontosabb hazai csapata, a Djabe. Ezzel egy időben jelentkezett friss szólóanyaggal a Djabe állandó vendége, a dobos, ütőhangszeres izlandi Gulli Briem.
Anima Sound System: szilveszteri koncert
Megjelent az Anima Sound System tizedik stúdióalbuma. A több vendég közreműködésével készült Gravity and Grace című anyagot szilveszterkor a fővárosi Roham Bárban, az akusztikus változatot 2015. január 21-én a Művészetek Palotájában (Müpa) mutatják be.
Magyar zeneszerző nyert egy nemzetközi versenyen
A mindössze 20 éves magyar komponista, Bucz Magor Soma nyerte a Splitben megrendezett CroPatria nemzetközi zeneszerzés- és kórusverseny zeneszerzés szekcióját. Az idén 18. alkalommal megrendezett versenyre bármely ország zeneszerzője jelentkezhetett korhatárra való tekintet nélkül. Ez az első eset, hogy magyar komponistát díjaztak.
“Nem lehet elég történetet hallani erről a világról”
“Nem lehet elég történetet hallani erről a világról”
Újabb hiánypótló mű született Jávorszky Béla Szilárd keze alatt: a zenei szakíró a magyar folk története után most a modern magyar jazz legfontosabb előzményeit, műfajtörténeti eseményeit, szereplőit, dokumentumait gyűjtötte egybe egy vaskos kiadványban, ami a jazz kutatóinak, művelőinek és rajongóinak is egyaránt érdekes olvasmány lehet. A kötet bemutatója a műhöz hasonlóan igazán színes és sokrétű lett, a talkshow-k hangulatát idéző eseményen Zipernovszky Kornél a szerzőt és a szakma legjeit kérdezgette a könyvről és minden másról.
Faust bál az Operában
Valentin napon, 2015. február 14-én tartják a Magyar Állami Operaház második alkalommal megrendezett összművészeti estélyét, amely ezúttal a Faust bál nevet kapta. A „tudósok és művészek báljának” fő missziója a jótékonyság.
Babos Gyula Makrokozmosza a Müpában
Vadonatúj produkcióját, a Makrokozmoszt mutatja be Babos Gyula gitárművész december 10-én a Művészetek Palotája (Müpa) Fesztivál Színházában.
Lajkó Félix 40
Nemzetközi koncertmaratonnal, köztük egy jótékonysági fellépéssel, és két új lemezzel ünnepli 40. születésnapját Lajkó Félix.
Armel Operafesztivál
Alföldi Róbert és Novák Péter rendezéseivel, Szeged, Kolozsvár, Antwerpen és London társulataival, Donizetti és Mozart zenéjével, valamint egy humorral és horrorral átszőtt fergeteges Hitchcock-adaptációval várja vendégeit jövőre az Armel Operafesztivál.
Csepregi Gyulától 5-én vesznek végső búcsút
December 5-én pénteken 13 órakor lesz Csepregi Gyula szaxofonművész, tanár végső búcsúztatója Budapesten a Fiumei úti Nemzeti Sírkert ravatalozójában, buddhista szertartás keretében.
Hungarikum lett a tárogató
Hungarikummá minősítette a tárogató népzenei hangszert keddi első ülésén az új összetételű Hungarikum Bizottság - közölte a Földművelésügyi Minisztérium az MTI-vel.
550   551   552   553   554   555   556   557   558 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés