zene / hírek
2016. 06. 06.
Andy J. Forest amerikai szájharmonikás, Raphael Wressnig osztrák billentyűs, Nemes Zoltán magyar énekes-zongorista, valamint további meglepetésvendégek lépnek színpadra a Pribojszki Mátyás Banddel, amely szerdán mutatja be új albumát az óbudai Kobuci kertben.
2016. 06. 05.
Nem maradnak el a Budapesti Fesztiválzenekar külföldi turnéi és csak egy nagyzenekari koncertet mondtak le amiatt, hogy Fővárosi Közgyűlés 77 százalékkal, 60 millió forintra csökkentette a zenekar támogatását - tájékoztatta a zenekar vezetősége a hétvégén az MTI-t.
2016. 06. 05.
Öt színpadon ötven koncert lesz az idei paksi Nemzetközi Gastroblues Fesztiválon július 1. és 3. között. A szervezők a borbarát találkozóra ezúttal már a határon túlról is várnak borászokat, emellett idén is meghirdetik a főzőversenyt, amelynek bevételéből a Kárpátalján fekvő Visk magyar óvodájának építését segítik.
2016. 06. 05.
Tizenhárom helyszínen lesznek programok a Soproni Ünnepi Heteken, a június 17-én kezdődő fesztiválon többek között szabadtéri koncertek, képzőművészeti kiállítások, néptáncbemutatók, illetve gyerekprogramok lesznek.
2016. 06. 04.
A kortárs európai dzsessz különleges nagyzenekara, a svéd zenei élet krémjéből összeállt, csaknem húsztagú Fire! Orchestra ad koncertet június 6-án hétfőn az újbudai A38 hajón.
2016. 06. 03.
Ma kezdődik a Borsodi Fonó Folk Fesztivál, amelyen fellép egyebek mellett a Quimby, a Halott Pénz, a Csík Zenekar, Ferenczi György és a Rackajam, Szabó Balázs Bandája, az Agyagbanda, Little G. Weevil, Petruska, valamint a KFT egy különleges formációban Kézdy Luca hegedűssel.
2016. 06. 03.
Idén is a tavaly megváltoztatott, új időpontban, június 18-án rendezik meg a XVI. Nemzetközi Gospel Fesztivált, Solymáron.
2016. 06. 02.
Magas pénzjutalommal térhet haza az első három helyezett a hosszú szünet után ismét meghirdetett Nemzetközi Karmesterversenyről, amelyet 2017. október 2. és december 17. között rendeznek meg Pécsett a Kodály Központban - mondta el Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója csütörtökön Budapesten.
2016. 06. 02.
Egész napos rendezvénysorozattal, mesterkurzusokkal, könyvbemutatóval, koncerttel és éjszakába nyúló táncházzal emlékezik a Hagyományok Háza június 4-én Halmos Béla legendás prímásra születésének 70. évfordulóján.
2016. 06. 01.
Nagyszerű érzés ismét Budapesten lenni - fogalmazott Bryn Terfel szerdán a Magyar Állami Operaházban, ahol június 2-án ad önálló áriaestet a Shakespeare400+ Fesztivál lezárásaként. A világhírű walesi basszbariton az intézmény által szervezett sajtóbeszélgetésen beszélt kedvenc szerepéről és elmondta azt is, hogy szívesen mutatkozna be Falstaffként a magyar fővárosban.