bezár
 

zene / hírek

Péntektől látható az MMA ösztöndíjasainak kiállítása
Péntektől látható az MMA ösztöndíjasainak kiállítása
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) művészeti ösztöndíjprogramjának 2018 és 2021 között végzett képzőművészei mutatkoznak be pénteken a Pesti Vigadó Departure című csoportos kiállításán.
A Zeneakadémia növendékei a Liszt Ferenc Kamarazenekarral
A Zeneakadémia növendékei a Liszt Ferenc Kamarazenekarral
2021-ben a Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Zeneakadémia új együttműködést indított el, melynek részeként az együttes Várdai István szakmai vezetésével kurzusokon keresztül adja át az egyetem tanulóinak a zenekari játékhoz szükséges tudást. A projekt évadon belüli csúcspontja a március 20-ai, Végletes érzelmek című hangverseny, melyen a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem diákjai a világhírű zenekarral együtt lépnek fel – tudatta a Liszt Ferenc Kamarazenekar a prae.hu művészeti portállal.
Bartók-előadás a Dubaji Világkiállításon
Bartók-előadás a Dubaji Világkiállításon
Bartók Béla magyar és arab gyűjtéseiből született összművészeti előadást mutatnak be Tiszta forrás címmel pénteken a Dubaji Világkiállításon.
Nyitány a barokkra címmel rendezik meg az idei karvezető konferenciát
Nyitány a barokkra címmel rendezik meg az idei karvezető konferenciát
Nyitány a barokkra címmel március 20-án, vasárnap rendezik meg a XVIII. Magyar Karvezető Konferenciát a budapesti Zeneakadémián.
A Bartók Tavasz Debrecenben, Győrben és Miskolcon is
A Bartók Tavasz Debrecenben, Győrben és Miskolcon is
Április 21. és május 5. között Debrecen, Miskolc és Győr is különleges koncertekkel és előadásokkal, rendhagyó köztéri eseményekkel, pezsdítő fesztiválhangulattal csatlakozik az április első napján kezdődő Bartók Tavaszhoz.
Kiosztották a Kossuth-díjakat
Kiosztották a Kossuth-díjakat
Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából kitüntetéseket adományozott.
Franciaország egymillió eurós alappal támogatja az ukrán és az ellenzéki orosz művészeket
Franciaország egymillió eurós alappal támogatja az ukrán és az ellenzéki orosz művészeket
Franciaország egymillió eurós alapot hoz létre az ukrán kulturális élet azon  művészeinek befogadására, akik az orosz támadás miatt voltak kénytelenek elhagyni a hazájukat, de az intézkedés nyitva áll az orosz ellenzéki alkotók számára is - jelentette be a kulturális tárca.
Oláh Ibolya Nem adom el című dala az év magyar slágere
Oláh Ibolya Nem adom el című dala az év magyar slágere
Oláh Ibolya nyerte Nem adom el című dalával A Dal döntőjét szombaton. A Dal Akusztik verseny fődíját Fóris Rita vehette át Olyan szép című daláért.
A Zeneakadémia növendékei a Liszt Ferenc Kamarazenekarral
A Zeneakadémia növendékei a Liszt Ferenc Kamarazenekarral
2022. március 20-án 19:30-as kezdettel ad hangversenyt Puccini, Chopin és Scsedrin műveiből válogatva a Liszt Ferenc Kamarazenekar a Zeneművészeti Egyetem hallgatóival kiegészülve – olvasható a Zeneakadémia honlapján.
Akiko Suwanai és a BFZ a Müpában
Akiko Suwanai és a BFZ a Müpában
A 19. századi nemzeti öntudatra ébredés cseh és orosz földön egyaránt felejthetetlen műveket eredményezett. A német stílusú arisztokráciától a cseh vidék felé forduló Smetana, a nyugat-európai és orosz zenei elemeket kiváló érzékkel ötvöző Csajkovszkij és az orosz nemzeti zene egyik úttörőjeként számontartott Rimszkij-Korszakov meséi adják a cselszövéssel, szerelemmel és tréfákkal fűszerezett programot márciusban három alkalommal – olvasható a Müpa honlapján.
135   136   137   138   139   140   141   142   143 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés