színház / hírek
2021. 07. 14.
Háromállomásos turnéra indul a Magyar Állami Operaház Szerelmi bájital című előadása, amely július 21-én a Gyulai Várszínházban, július 23-án a Művészetek Völgyében Vigántpetend, július 25-én pedig a tatai Angolkert Szabadtéri Színpadán lesz látható.
2021. 07. 14.
Elsőként vett fel tagjai közé nem a hagyományos cirkuszi műfajt képviselő társulatot az Európai Cirkuszművészeti Szövetség (ECA). A Recirquel tagságával a szövetség célja, hogy erősítse a kortárs és a tradicionális cirkuszi irányzatok közötti együttműködést, segítve ezzel az európai cirkuszművészet megújulását, értesítette a társulat a prae.hu művészeti portált.
2021. 07. 13.
A Freeszfe Egyesület Emergency Exit diplomamentő programja kapta 2021-ben Magyarországról az Európai Parlament által alapított Európai Polgár díjat.
2021. 07. 13.
A TranzDanz Tranzit Trip címmel július 21-én, szerdán este a Trip Hajón mutatja be a közönség előtt legújabb, a magyar néptáncból ihletet merítő kortárs táncelőadását a Trip WebSzínházában.
2021. 07. 12.
Zenés, táncos népviselet-bemutatóval és a Hazai tánckörkép című előadással várja a közönséget a Muharay Népművészeti Szövetség július 17-én a Millenáris parkban és a Nemzeti Táncszínházban. A fellépő táncosok több generációból és az ország számos településéről érkeznek.
2021. 07. 11.
TáncPark elnevezésű programsorozatán szabadtéri előadásokkal és interaktív programokkal várja a látogatókat július 14-től 22-ig a Nemzeti Táncszínház a Millenáris parkban.
2021. 07. 07.
Szabadtéri zenés műsor keretében hirdette meg kedd este új évadjának programját a Szegedi Nemzeti Színház.
2021. 07. 05.
Tizenkét bemutatót tervez a 2021/2022-es évadban a Békéscsabai Jókai Színház: a felnőtteket négy nagyszínpadi, két kamaratermi és két stúdiószínházi bemutatóval, a gyerekeket pedig négy előadással várják - tájékoztatta a teátrum hétfőn közleményben az MTI-t.
2021. 07. 04.
Csonka évadot zárt a szombathelyi Weöres Sándor Színház, amelynek társulata a járványidőszak alatt is dolgozott az új előadások létrehozásán.
2021. 07. 02.
Aa Proton Színház Nehéz istennek lenni című előadása Velencében búcsúzik a külföldi, itthon pedig a 75. jubileumi előadással a hazai közönségtől.