színház / hírek
2008. 09. 13.
Beszédes István Szilveszter öreg éjszakáján című, Munkácsy Mihály három festménye ihlette alkotását találta a legjobbnak a zsűri a Regionális Összművészeti Központban rendezett első szegedi drámaíró versenyen.
2008. 09. 11.
Nyílt nappal várja a közönséget a fővárosi Vígszínház; szombaton déltől a nézők bepillanthatnak a készülő előadások próbáiba, a művészek idegenvezetésével végigjárhatják a teátrumot és meghallgathatják a színészzenekar koncertjét is.
2008. 09. 09.
Tizennégy bemutatót terveztek a 2008/2009-es évadra a Szegedi Nemzeti Színházban, ebből hetet játszanak a Nagyszínházban, hetet pedig a kisszínházi játszótéren - mondta el Gyüdi Sándor, a teátrum júliusban kinevezett direktora a keddi évadnyitó társulati ülésen.
2008. 09. 08.
Nem akárhol és nem akármikor mutatkozott be "kezdő" operarendezőként a 72 éves filmes, Woody Allen. A Plácido Domingo vezette Los Angeles-i Opera Puccini születésének 150. évfordulója előtt tisztelegve a szerző három egyfelvonásosával kezdte a 2008/2009-es évadot.
2008. 09. 08.
Tsui Hark hongkongi akciófilmes elvállalta, hogy pekingi operát rendez Shakespeare A vihar című drámájából, mert megfogta az átültetés kihívása.
2008. 09. 05.
Nemzetközi színházi fesztivált szervez tavasszal a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, melynek igazgatója szerint a társulat 60. színházi évadjának ez lesz az egyik legkiemelkedőbb rendezvénye.
2008. 09. 05.
Ősbemutató és országos bemutató is szerepel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata repertoárjában az új színházi évadban.
2008. 09. 05.
A Reneszánsz év programsorozatához kapcsolódik a XVII. Kolibri Fesztivál számos színházi előadása, zene és interaktív programok várják a gyerekeket szombaton, a budapesti Jókai téren és a Kolibri Színház épületében. Az ingyenesen megtekinthető darabok közti szünetekben a ifjú nézők reneszánsz játékokat próbálhatnak ki, a felnőttek pedig este szakmai beszélgetésen vehetnek részt - mondta el a Kolibri Színház sajtóreferense.
2008. 09. 02.
Erdélyi magyar és román társulatok részvételével szervez kortárs drámatalálkozót, ezzel kívánva emlékezetessé tenni társulata fennállásának tizedik évfordulóját a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház - mondta az MTI-nek Nagy Pál, az intézmény igazgatója.
2008. 09. 02.
A playservice.net a kortárs európai drámával kapcsolatos információkat gyűjti egybe: szervezetekről, színházakról, projektekről. Az oldalon számos kortárs színdarab fordításával kapcsolatos információ (pl. fordítók neve, jogdíjtulajdonos stb.) is megtalálható. Érdemes böngészni pár órát....