színház / hírek
2008. 11. 30.
Vasárnapra virradóra rákbetegségben elhunyt Bökönyi Laura színésznő - tájékoztatta Vitézy László rendező a sajtót.
2008. 11. 27.
A debreceni Csokonai Színház épületében hétfőn megtartotta alakuló közgyűlését a Magyar Teátrumi Társaság (MTT). Vidnyánszky Attila, a szervezet frissen megválasztott elnöke a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által kezdeményezett adatszolgáltatás megtagadására szólította fel a hazai színházakat.
2008. 11. 26.
Dosztojevszkij eredeti koncepciójához tér vissza az Új Színház Szonya című előadása, amely a Bűn és bűnhődés történetét Raszkolnyikov szerelmének nézőpontjából dolgozza fel - mondta el a darab rendezője.
2008. 11. 26.
Összművészeti előadást kínál a közönségnek a Szegedi Nemzeti Színház: A mennyei város című balett-oratóriumot, amelynek előbemutatóját már láthatták a nézők a színház októberi jubileumi gáláján, most A katona története című produkcióval kiegészülve, egy előadásban tekinthetik meg az érdeklődők.
2008. 11. 26.
Botho Strauss kortárs német drámaíró A park című darabjával vendégszerepel a zágrábi Horvát Nemzeti Színház társulata vasárnap Budapesten, a Vígszínházban.
2008. 11. 24.
agy közönségsikert aratott Václav Havel új színdarabja, a Távozás (Odcházení) Pozsonyban, ahol szombaton este mutatta be a Szlovák Nemzeti Színház. A zsúfolásig megtelt nézőtér a függöny legördülése után vastapssal jutalmazta az előadást.
2008. 11. 23.
Néha nevettető, máskor torokszorító pillanatok jellemzik Háy János Házasságon innen, házasságon túl című darabját - mondta a színmű szombati, a budapesti Magyar Színházban tartott ősbemutatója előtt Pinczés István.
2008. 11. 22.
A Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteménye alapításának 100. évfordulójához kapcsolódva mutatja be Euripidész Oresztész című drámáját pénteken a Nemzeti Színház. Az antik görög író darabja a múlt bűneitől való szabadulásról is szól - mondta el Alföldi Róbert.
2008. 11. 20.
Kiállítással emlékezik a budapesti Madách Színház a tavaly decemberben elhunyt Vágó Nelly jelmeztervezőre. A teátrum Tolnay Szalonjában csütörtöktől tekinthető meg a Kossuth-díjas művész munkáit bemutató tárlat.
2008. 11. 18.
A katarzis korunkban egyre ritkábban van jelen a színpadon, ezért is volt olyan nagy sikere ezekben a hónapokban Románia több városában is a Rudolf Hess tízparancsolata című produkciónak, amelyben színész és rendező egyaránt képes volt kiváltani közönségéből ezt a megrendült, emelkedett és megtisztult lelkiállapotot.