színház / hírek
2009. 03. 10.
Nemcsak nevében, de tartalmában is új teátrumot ígért Szikora János, aki a budapesti Új Színház frissen kinevezett művészeti vezetőjeként a keddi rendkívüli társulati ülésen mutatkozott be az intézmény munkatársai és a sajtó előtt.
2009. 03. 07.
Nem Sade-ról, hanem inkább a személye és életműve által felvetett kérdésekről szól Doug Wright De Sade pennája című műve - mondta a hírhedt márkit alakító Mucsi Zoltán, a darab egyik próbáját követően. Az amerikai szerző színművét március 13-án mutatja be a budapesti Bárka Színház Szabó Máté rendezésében.
2009. 03. 04.
200 százalék tánc címmel új programot indít a Trafó Kortárs Művészetek Háza: az ezen a héten pénteken és szombaton, valamint április 3-4-én látható darabok célja bebizonyítani, hogy a kortárs mozgásművészet szerethető - mondta az intézmény sajtóreferense.
2009. 03. 03.
Magyar-orosz-szlovák színész labdarúgótorna, segélykoncert és tombola is várja a közönséget szombaton a Népfürdő utcai sportpályán a XIII. kerületben; a Jubileumi torna bevételével a szervezők a színészárvákat segítik.
2009. 03. 02.
Ünnepélyes megnyitóval, majd kamara- és nagyszínházi bemutatóval megkezdődött vasárnap a Deszka (Debreceni Színházi Kerekasztal) Fesztivál március 8-ig tartó programsorozata a cívis városban.
2009. 02. 27.
Nem egyszerűen komikus volt, hanem alakító, jellemábrázoló színész: mint minden igazi nagy komédiásnak, a rögtönzés volt a legkedvesebb műfaja - írták Komlós Vilmosról, az eredeti Hacsek és Sajó kettős "második feléről", aki ötven éve, 1959. február 27-én halt meg.
2009. 02. 24.
Első ízben láthatta A kékszakállú herceg várát szombaton a Seattle-i Opera közönsége az amerikai Washington szövetségi államban; Bartók Bála egyetlen operáját nyolcszor adják elő március 7-ig.
2009. 02. 24.
A világ egyik legjobbnak tartott színtársulata jöhet augusztusban Baranyába: az angol Royal Shakespeare Company a Szentivánéji álom című produkciójával lépne színpadra a Villány környéki Ördögkatlan fesztiválon - írta az Új Dunántúli Napló.
2009. 02. 22.
Két jubileumi előadásra is készül a napokban a budapesti Bárka Színház: pénteken ünneplik a 10. évfordulóját annak, hogy bemutatták Slawomir Mrozek Mulatság című vígjátékát, jövő hétfőn pedig Bertold Brecht és Kurt Weill Koldusoperájának 50. előadását tartják.
2009. 02. 21.
A Szomszédok és az Életképek című tévésorozatban ismerhette meg a szélesebb közönség Gáti Oszkár Jászai Mari-díjas színművészt, aki február 21-én ünnepli 60. születésnapját.