színház / hírek
2010. 05. 15.
Először rendezik meg a jövő héten a Szeged- Szabadka Gyermekszínházi Fesztivált; a hétfőtől szombatig tartó rendezvény a 17 éves Szabadkai Gyermekfesztiválra épül, melynek szervezői hat előadást "adnak kölcsön" Szegednek.
2010. 05. 13.
Tizenöt társulat több mint száz táncművésze lép fel a 13. kortárs összművészeti találkozón május 26. és 30. között Veszprémben.
2010. 05. 12.
Csaknem telt ház, mintegy félezres közönség előtt adott kétórás önálló estet a Mecsek Táncegyüttes kedden a dél-kínai Csöcsiang (Zheijang) tartomány székhelyén, Hangcsouban (Hangzhou) - közölte az MTI-vel Páva Zsolt, Pécs polgármestere, aki a művészekkel együtt Sanghajból érkezett Hangcsouba, s a gazdasági kapcsolatok építésére is felhasználja látogatását.
2010. 05. 10.
Robert North Carmen című tánckompozícióját a koreográfus 65. születésnapja alkalmából felújítja a Győri Balett, a rendhagyó darabot szombaton mutatják be.
2010. 05. 09.
Új fordításban ismerkedhet meg a közönség Christopher Marlowe Dr. Faustus című drámájával jövő szombaton a Budapesti Kamaraszínház Tivoli Színházában. A Szabó Stein Imre által készített új fordítás könyvben is olvasható három másik Erzsébet-kori tragédia társaságában.
2010. 05. 08.
Nyolcvan éve, 1930. május 10-én született Horváth Gyula Jászai-díjas színész, érdemes művész.
2010. 05. 07.
A vidéki és a határon túli alternatív, illetve amatőr társulatoknak ad bemutatkozási lehetőséget az V. Alternatív Színházi Találkozó (ASZTAL) a budapesti Szkéné Színházban május 10. és 16. között.
2010. 05. 06.
Fél éves késéssel ezen a héten tartják Beregszászon a II. Stalker Fesztivált, amelyen magyar és ukrán színtársulatok előadásait láthatja a közönség.
2010. 05. 05.
Skanzenként mutatja be a 2010-es valóságot a holland-magyar Space Színház legújabb darabja, A felhő; a 2060-ban játszódó áldokumentarista előadás csütörtökön és pénteken látható a budapesti Trafó Kortárs Művészetek Házában.
2010. 05. 04.
Jelentősen, 21 millió forinttal csökkent idén a szekszárdi Magyarországi Német Színház (Deutsche Bühne Ungarn - DBU) állami támogatása; a társulat vezetője szerint ha nem jutnak pályázati forráshoz, szeptembertől nem tudnak új produkciókat bemutatni.