színház / hírek
2010. 06. 26.
Huszadik alkalommal rendezik meg az ifj. Horváth István Nemzetközi Színjátszó Fesztivált Kazincbarcikán, a szerdától vasárnapig tartó rendezvényen nyolc magyar és nyolc külföldi csoport mutatja be produkcióját.
2010. 06. 26.
Számos rendezvény és kulturális program várja az érdeklődőket idén is a Miskolctapolcai Nyár 2010 elnevezésű rendezvénysorozat eseményein.
2010. 06. 26.
Két magyar színház is vendégszerepel Spanyolországban a jövő hónapban: a budapesti Örkény Színház Kleist Homburg hercege című drámájával lép föl az Alcalá klasszikus színházi fesztiválon, míg a Nemzeti Színház Moliére Tartuffe című vígjátékát adja elő az Almagro fesztiválon.
2010. 06. 26.
A Miskolci Nemzeti Színház nyáron is várja közönségét, mert az évad ugyan véget ért a teátrumban, de a munka nem áll meg, hiszen felhőtlen, könnyed, nyári estékhez illő szórakozást igyekszik nyújtani a város színháza a nézőknek minden évben a Nyári Színházban.
2010. 06. 26.
Színházak, cirkuszok, vásári komédiások, bábos kompániák lepik el Pécs utcáit és tereit július 9. és 25. között a Cirkusz- és Utcaszínház Fesztiválnak köszönhetően.
2010. 06. 25.
Negyvenöt év után először idén elmaradnak a Hortobágyi Lovasnapok - közölte Erdei Nóra idegenforgalmi szervező pénteken az MTI-vel.
2010. 06. 24.
Bödőcs Tibor, a stand-up műfaj fiatal tehetsége vehette át idén a hazai humoristák elismerésére alapított Karinthy-gyűrűt Such Györgytől, a Magyar Rádió elnökétől csütörtökön Budapesten.
2010. 06. 24.
Megkezdődött a Zsámbéki Színház és Művészeti Bázis szám szerint 28. szezonja, az idén összesen 110 féle zenei, kulturális, színházi és gyermekprogram várja a településre látogatókat.
2010. 06. 22.
Gondot okoz a Kolozsvárott és Marosvásárhelyen most diplomázó színészeknek a román kormány tavalyi takarékossági intézkedése, amellyel befagyasztotta az új munkaerő felvételét a közszférában. A romániai színházak többsége is állami vagy önkormányzati tulajdonban van.
2010. 06. 22.
Paraszt Forma-1-et is rendeznek az idei Nemzetközi Aratófesztiválon Ópályiban a hét végén.