színház / hírek
2010. 09. 16.
Elhunyt Bokor Ildikó kolozsvári születésű színész. A Pesti Magyar Színház művészét vasárnap 17 órakor búcsúztatják Budapesten, a Nagy Ignác utcai Unitárius Templomban, majd másnap 14 órakor helyezik végső nyugalomra az erdélyi Bánfihunyadon, a református sírkertben - tudatta a teátrum csütörtökön az MTI-vel.
2010. 09. 16.
Öt pályázót hallgat meg csütörtökön a tatabányai önkormányzat szakmai bizottsága, a Jászai Mari Színház igazgatói álláshelyére kiírt pályázat eredményéről a bizottság később ad tájékoztatást - mondta el az MTI érdeklődésére a város ügyvezető alpolgármestere, Schmidt Csaba.
2010. 09. 15.
Bánffy György Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésztől, a József Attila Színház művészétől szeptember 22-én, szerdán 14.30-kor vesznek végső búcsút Budapesten, a Farkasréti temető Makovecz-termében - közölte a teátrum szerdán az MTI-vel.
2010. 09. 15.
Előadás közben elhunyt a debreceni Csokonai Színház fiatal színésze, Nagy László Zsolt egy szegedi vendégszereplésen lett rosszul - tudatta színháza.
2010. 09. 15.
Három előadás nyerte el kedden az idén szeptember 10. és 14. között Budapesten megrendezett Debreceni Alternatív Színházi Szemle fődíját - tájékoztatta az MTI-t a fesztivált befogadó Merlin Színház.
2010. 09. 14.
A vígjátékoké és kísérleti előadásoké lesz a most kezdődő évad a szabadkai Népszínház Magyar Társulatánál - írja a Magyar Szó című vajdasági napilap internetes oldalán.
2010. 09. 14.
Az idős Giacomo Casanova szerepében áll színpadra jövő januárban Bécsben John Malkovich - jelentették be hétfőn az osztrák fővárosban a színész részvételével megtartott sajtótájkoztatón.
2010. 09. 13.
Zágráb vendégeskedik Pécsen: a horvát főváros szerdán képzőművészetéből, zenei és színházi életéből ad ízelítőt a közönségnek Európa egyik idei kulturális fővárosában.
2010. 09. 11.
Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, ennek jegyében hirdette meg a társulat a most induló jubileumi évadot.
2010. 09. 10.
A tervek szerint hét bemutatót tart a 2010/2011-es évadban a budapesti Új Színház, ezek mindegyike az idén 101 éves épület jubileumához kötődik majd - jelentették be csütörtöki sajtótájékoztatójukon a teátrum vezetői.