színház / hírek
2010. 11. 11.
Az előadóművészeti törvény tervezett módosításával kapcsolatos egyeztetéseket hiányolja a Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszterhez címzett nyílt levelében számos szakmai szervezet.
2010. 11. 11.
Újra pályázik a Pécsi Nemzeti Színház élére a korábbi jelentkezők többsége, köztük vannak, akik frissített akciótervekkel indulnak - írta az Új Dunántúli Napló csütörtökön.
2010. 11. 10.
A magyar színház legérdekesebb produkcióinak bemutatása mellett innovatív külföldi előadásokkal és többek között lengyel felolvasószínházi sorozattal várja a közönséget november 27. és december 4. között a IX. Kortárs Drámafesztivál Budapest (KDF), melynek díszvendége az Amerikai Egyesült Államok.
2010. 11. 07.
Rövid, súlyos betegség után vasárnap Budapesten elhunyt Jakabné Zórándi Mária egyetemi tanár, a Magyar Táncművészeti Főiskola rektora, Harangozó-díjas táncművész - közölte az MTI-vel Szakály György táncművész, az intézmény rektor-helyettese.
2010. 11. 06.
Keszthelyen, a Balaton Színházban mutatja be Alfonso Paso Mennyből a hulla című bűnügyi komédiáját a Hevesi Sándor Színház társulata Radó Denise rendezésében; a hétfői premieren részt vesz a szerző lánya, Almudena Paso is.
2010. 11. 04.
A norvég Knut Vaage Veslefrikk című egyfelvonásos családi operájának magyarországi ősbemutatójával szerdán este elkezdődött az Armel Operaverseny és Fesztivál döntője Szegeden.
2010. 11. 01.
Knut Vaage egy norvég népmese alapján készült, Veslefrikk című darabjának ősbemutatójával megkezdődik szerdán a Szegedi Nemzeti Színházban az Armel Operaverseny és Fesztivál döntője, amelyben tizenhárom énekes verseng a legjobb női és férfi operaelőadói címért - közölte Kund Laura, a rendezvény sajtóreferense az MTI-vel.
2010. 11. 01.
Szép sikert ért el két magyar formációs tánccsoport a Moszkvában rendezett világbajnokságon: a budapesti Botafogo a 7., a debreceni Valcer a 13. helyet foglalta el.
2010. 10. 30.
Arad lesz az idén a romániai kisebbségi színházak fővárosa, hiszen a nyugat-romániai településen szervezik meg az V. Interetnikai Színházi Fesztivált, amely romániai színháztörténeti premiert is felvonultat.
2010. 10. 29.
Tizenegy egyetemi teátrum mutatkozik be a Nemzetközi Egyetemi Színházi Fesztiválon, amelyet november 4. és 7. között rendeznek Pécsen.