színház / hírek
2011. 08. 01.
A jelenlegi igazgatók is pályáznak az Új Színház és a Madách Színház vezetésére, a kiírást a napokban tették közzé. Márta István, az Új Színház és Szirtes Tamás, a Madách Színház direktora is beszélt terveiről hétfőn az MTI-nek.
2011. 08. 01.
Átadták a Pécsi Nemzeti Színház teljesen megújított homlokzatát hétfőn.
2011. 07. 29.
Öten pályáznak a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói posztjára; a július 22-i határidőig beérkezett pályázatokat augusztusban szakmai előkészítő bizottság értékeli, meghallgatja a kandidálókat, a város közgyűlése szeptemberben dönt az új vezetőről.
2011. 07. 29.
A XII. Keszthelyi Nyári Játékokon tartja Stephen Sondheim Egy nyári éj mosolya című musicaljének előbemutatóját pénteken a fővárosi Centrál Színház. A Festetics-kastély parkjában összesen öt alkalommal játszott produkcióban színpadra lép Törőcsik Mari is.
2011. 07. 28.
Nemcsák Károly, a József Attila Színház élére augusztus 1-jével kinevezett igazgató a teátrum anyagi helyzetének megismerése után fog dönteni a szerződésekről. Mint az MTI-nek csütörtökön elmondta, felelősen csak akkor beszélhet terveiről is.
2011. 07. 28.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) csütörtökön pályázatot tett közzé a Nemzeti Táncszínház Nonprofit Kft. vezetői álláshelyének betöltésére.
2011. 07. 27.
Kiemelkedő szereposztással tér vissza a Szegedi Szabadtéri Játékokra Bizet Carmenje: a tavalyi siker után Kerényi Miklós Gábor rendezésében ismét igazi élményoperát láthat a közönség pénteken és szombaton a Dóm téren.
2011. 07. 27.
Molnár Gál Péter a legfelkészültebb emberek egyike volt a magyar színházi életben - emlékezett Garas Dezső színművész az elhunyt színikritikus barátjára az MTI-nek. Színikritikus kollégái szerint a műfaj meghatározó személyisége távozott.
2011. 07. 26.
"…Önkéntelen elmosolyodni és azt észre se venni. Egy napra, öt napra, egy pillanatra meglelni elbitangolt jobbik részünket, és visszavarázsolni ezt a fránya varázstalanított-titoktalanított világot. Angyali mosollyal tekinteni a világra – és éppen az ördögi katlan által. Így lenne jó. Így lesz. Ezért csináljuk."Bérczes László és Kiss Mónika vallomása után következzen az Ördögkatlan színházi előadásainak sora!
2011. 07. 24.
Messzi tájak művészei, így Mexikó, Kazahsztán, Törökország, Olaszország táncegyüttesei lépnek fel azon a fesztiválon, amelyet Mezőkövesden, a matyó fővárosban és a környező településeken - Szentisván, Tard - rendeznek augusztus 5. és 7. között.