színház / hírek
2011. 11. 02.
Eddigi legnagyobb magyarországi turnéjára készül a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház: november 8. és 15. között a társulat fellép Budapesten, Miskolcon, Egerben, Szigetszentmiklóson és Kiskunmajsán.
2011. 10. 31.
Tarlós István főpolgármester felhívta Csurka István figyelmét, hogy tartózkodjon a félreérthető, illetve a politikai kultúrával nem összeegyeztethető nyilatkozatoktól - derült ki a főpolgármesteri hivatalnak az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményéből.
2011. 10. 30.
Vasárnap hajnalban életének 86. évében elhunyt Körtvélyes Géza Széchenyi- és Erkel Ferenc-díjas tánctörténész, esztéta, kritikus, főiskolai tanár - közölte az MTI-vel Török Jolán, a Nemzeti Táncszínház ügyvezető igazgatója.
2011. 10. 30.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Prah című díjnyertes előadása november elején Brassóban, majd Sepsiszentgyörgyön vendégszerepel.
2011. 10. 30.
Büchner Woyzeck című művét tűzik műsorra a Katona József Színházban Tom Waits zenéjével, Ascher Tamás rendezésében. Az előadás főszereplője Keresztes Tamás és Jordán Adél, a zenés változat bemutatóját november 4-én, pénteken tartják.
2011. 10. 30.
Az olasz Armani divatház tervezte a kosztümöket a londoni West End színpadán minap bemutatott A halál és a lányka című darab szereplőinek.
2011. 10. 29.
Meghalt szombat reggel, 83 éves korában Máté Lajos rendező, az Új Színház örökös tagja, az 1970-es, 1980-as évek színházi amatőrmozgalmának legendás alakja - közölte a színház az MTI-vel.
2011. 10. 28.
A szabadkai Népszínház építési munkálatainak a leállításáról döntött csütörtöki, rendkívüli ülésén a helyi képviselő-testület, amely határozott arról is, hogy leállítják a szabadkai Sétaerdei medencekomplexum építését.
2011. 10. 28.
A Thália Színház és a Mikroszkóp Színpad közös igazgatására írt ki pályázatot a főváros - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium pénteken a kormányzati portálon. A pályázóknak 30 napjuk van arra, hogy benyújtsák pályamunkáikat.
2011. 10. 28.
November 26. és december 3. között ismét Kortárs Drámafesztivál Budapest. Immár ez lesz a tizedik. A jubileumi fesztivál rendezvénysorozatát idén a dokumentarista dráma és színház téma köré szervezik.