színház / hírek
2012. 10. 26.
Hatvan éve nyílt meg az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI), valamint a Bajor Gizi Színészmúzeum, ebből az alkalomból kiállítás nyílt pénteken Budapesten.
2012. 10. 26.
2012. október 26-án, pénteken 19.30 órai kezdettel kerül bemutatásra a Mikroszínpadon Vinnai András és Mózsik Imre A humor forrása című új darabja Laboda Kornél rendezésében. A kortárs kabaré a Thália Színház és a Mikroszkóp Színpad hivatalos egyesüléséből létrejött Mikrószínpad idei első bemutatója.
2012. 10. 26.
Ovációval ünnepelte a párizsi közönség a Bastille Operában Molnár Leventét, aki a Figaro házassága című Mozart-opera Almaviva grófjának szerepében debütált a világ egyik legjelentősebb dalszínházában.
2012. 10. 25.
Az évadkezdést követően újabb premierekkel, balett-, vígjáték- és musical-bemutatókkal várja a következő hetekben közönségét a Szegedi Nemzeti Színház.
2012. 10. 25.
Egy híres szerelmi viszony történetét, Goethe és Charlotte von Stein kapcsolatát feldolgozó előadást mutatnak be a Rózsavölgyi Szalonban pénteken; a G címmel műsorra tűzött monodrámát Györgyi Anna játssza.
2012. 10. 24.
Latyi címmel új könyv jelent meg a 110 éve született színészlegendáról, Latabár Kálmánról a Rózsavölgyi Kiadó gondozásában a magyar operett napján.
2012. 10. 24.
Nem kapta meg az adómentességet egy New York-i sztriptízbár, amely arra hivatkozva kérelmezte, hogy a rúdtánc drámai művészet.
2012. 10. 24.
Ion Luca Caragiale neves román drámaíró és Silviu Purcarete kortárs román rendező munkássága áll a román Országos Színházfesztivál idei programjának középpontjában, de a magyar alkotók művei sem hiányoznak.
2012. 10. 23.
A Független Színház fiatalok jelentkezését várja, akik ösztöndíjas tanulókként és szereplőkként részt szeretnének venni egy éves színházi műhelymunkában, melynek során létre hozzák a "Peer Gynt gyermekei" című előadást. A közös munka során a résztvevők saját élményeit, vágyait is feldolgozva értelmeznek újra egy ma is aktuális világhírű drámát.
2012. 10. 22.
Új bemutatóra készül a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, amely Gogol Egy őrült naplója című monodrámáját viszi színre - közölte hétfőn közleményben a színház.