színház / hírek
2012. 11. 20.
Székely Csaba Bányavakság című művét mutatják be szombaton a Szkéné Színházban. Az előadást Csizmadia Tibor rendezésében láthatja a közönség.
2012. 11. 19.
A jelenlegi vezérigazgató, Alföldi Róbert és a debreceni Csokonai Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila mellett Szennyai Mária színésznő és Hídvégi Miklós színész-rendező nyújtott be pályázatot a Nemzeti Színház vezetésére - tette közzé az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn a kormányzati portálon.
2012. 11. 19.
Tíz fiatal művész: hat színész, valamint egy-egy balett-táncos, operatőr, jelmeztervező és dramaturg vehette át az idei Junior Prima Díjakat magyar színház- és filmművészet kategóriában hétfőn az Uránia Nemzeti Filmszínházban megrendezett ünnepségen.
2012. 11. 19.
A PanoDráma új produkciója 174/B - Az igazság szolgái címmel csütörtöktől szombatig látható a Trafó Kortárs Művészetek Házában.
2012. 11. 19.
Hét nap alatt 19 produkciót adnak elő és tekinthetnek meg a fesztiválozók a SPOT egyetemi diákszínjátszó fesztiválon a romániai Nagykárolyban hétfőtől november 25-ig.
2012. 11. 18.
Novembertől új helyszínen, a JURÁNYI Produkciós Közösségi Inkubátorházban látható Börcsök Enikő autista írók műveiből összeállított darabja a Nemsenkilény - Monológ nemmindegyembereknek, amely leginkább Seth F. Henriett Az autizmus önmagamba zárva című könyvéből merített. A színésznőt a Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítványnál tett látogatásai ihlették meg.
2012. 11. 17.
Nevelőintézeti lányok játszanak együtt színészekkel a Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak! című kortárs darabban, amelyet a Rákospalotai Leánynevelő Intézetben kedden mutatnak be.
2012. 11. 17.
Homérosz nélkül ma szegényebbek lennénk egy sokak által kedvelt, irodalomnak nevezett valamivel, a könyvtárak polcain is szellősebben állnának a könyvek, és a színház története is szegényebb lenne néhány jelentős fejezettel. Éppen ezért Akhilleuszt várják a színpadra – eposzügyi eligazítás lesz a Sanyi és Aranka Színházban a most kezdődő kultúrtörténeti sorozat első előadásán, november 18-án, vasárnap 15 órakor..
2012. 11. 16.
Négy pályázat érkezett a Nemzeti Színház vezérigazgatói álláshelyének betöltésére a beadási határidőig - értesült az MTI pénteken.
2012. 11. 16.
Naphimnusz címmel új tánckoncert ősbemutatóját láthatja a közönség a jövő év elején Szolnokon, a Tiszaligeti Sportcsarnokban. A január 6-ai produkciót Mihályi Gábor rendező-koreográfus álmodta színpadra.