színház / hírek
2012. 12. 21.
Teljes egészében megkapják a 2012-re megítélt támogatásukat a független színházak, miután a kormány döntött arról, hogy a kulturális területnek összesen közel 1,1 milliárd forintot juttatnak vissza - közölte az MTI-vel az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
2012. 12. 21.
A "legkarácsonyibb" mű, Csajkovszkij A diótörő című balettje áll a hagyományos karácsonyi programok középpontjában szerte az országban: nemcsak a Magyar Állami Operaházban, hanem Miskolcon és Szegeden is látható az ünnep napjaiban.
2012. 12. 20.
Slawomir Mrozek Tangó című drámáját mutatja be az Örkény Színház pénteken; Bagossy László, aki első alkalommal rendez abszurd darabot, az MTI-nek csütörtökön elmondta: a művet nem írták át, nem forgatták ki sarkaiból.
2012. 12. 20.
Trokán Nórának, Mészáros Sárának és Csonka Szilviának ítélték az idén a Domján Edit-díjat. Az elismeréseket csütörtökön a budapesti Madách Színházban adták át, ahol megnyitották a színésznő alakításait felidéző fotókiállítást is.
2012. 12. 20.
Elhunyt Dörögdy Miklós bábszínész. A művészt kedden, 71 éves korában érte a halál - tudatta a Budapest Bábszínház igazgatósága az MTI-vel csütörtökön.
2012. 12. 20.
Ránki György gyermekeknek szóló operáját, a Pomádé király új ruháját és Pozsgai Zsolt tanyawesternjét, a Pipás Pistát mutatja be januárban a Szegedi Nemzeti Színház.
2012. 12. 18.
Martin McDonagh Vaknyugat című darabját mutatják be Gothár Péter rendezésében az Átrium Film-Színházban december 30-án, a teátrum első saját produkciójaként.
2012. 12. 18.
Törőcsik Mari színművésznek ítélte oda elsőként a Magyar–Orosz Művelődési és Baráti Társaság az általa alapított Szent-Györgyi Érmet az orosz és magyar kultúra közötti élő kapcsolat formálása terén kifejtett sok évtizedes művészi tevékenységéért.
2012. 12. 18.
Andai Györgyi, Papp János, Tóth Eleonóra és Maszlay István színművésznek ítélték oda idén a Gobbi Hilda által alapított szakmai elismerést, az Aase-díjakat. A Bálint Lajos-vándorgyűrűt Márton Éva, a Nemzeti Színház művészeti főtitkára vehette át kedden Budapesten, a Bajor Gizi Színészmúzeumban.
2012. 12. 18.
A kecskeméti önkormányzat pályázatot írt ki a Katona József Színház igazgatói helyére. Az intézmény jelenlegi vezetője, Cseke Péter pályázik és folytatni szeretné a megkezdett munkát.