színház / hírek
2013. 02. 20.
Két pályázót, Herczegh Tamást és Kelemen Csabát is javasolja a Szegedi Szabadtéri Játékok vezetésére a városi önkormányzat kulturális bizottsága.
2013. 02. 20.
Megkezdte működését a Nemzeti Művész Klub a nemrég megnyílt Hotel Nemzetiben; a szervezet célja, hogy a szálló kulturális szellemiségének újjáélesztésével aktív formálója legyen Budapest művészeti életének.
2013. 02. 19.
Színházi rendezőasszisztens képzés indul szeptemberben a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE); a kétéves képzés során a hallgatók megismerkedhetnek a rendezőasszisztens feladatkörével, a próbakezdés előtti és a próba alatti feladatokkal.
2013. 02. 19.
Március első hétvégéjén rendezik meg Veszprémben a II. Connector Táncfesztivált, amely idén nemzetközi és kétnapos lesz - közölték a szervezők kedden sajtótájékoztatón a veszprémi városházán.
2013. 02. 18.
Két bemutatóval várja közönségét tavasszal a Vígszínház: az Átutazók című előadást március 8-án, A hetvenkedő katona című produkciót pedig március 10-én tűzik műsorra.
2013. 02. 18.
Sheridan Smitht a Hedda Gablerért, Rupert Everettet pedig a Júdás csókjában nyújtott Oscar Wilde-alakításáért tüntette ki a legjobb színésznő és színész díjával a brit színházi közönség.
2013. 02. 17.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház vendégszerepel február 21-én a Katona József Színházban: a nagyszínpadon a Bocsárdi László rendezte Bánk bán-előadást mutatják be a budapesti közönségnek.
2013. 02. 15.
Herczeg Tamás kapta a legtöbb szavazatot a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatói posztjára benyújtott pályázatokat véleményező szakmai bizottság tagjaitól a testület pénteki ülésén – értesült az MTI több független forrásból.
2013. 02. 14.
A Nemzeti Színház szakrális hely, melyet a jobboldali gondolat hozott létre - jelentette ki Vidnyánszky Attila rendező csütörtökön Budapesten.
2013. 02. 14.
Cseke Pétert további öt évre megválasztották a kecskeméti Katona József Színház igazgatójává a város közgyűlésének csütörtöki ülésén.