színház / hírek
2013. 09. 09.
Színdarab készült a kalandos életű volt nyugatnémet kancellárról, Willy Brandtról. A zenés darabot a szociáldemokrata politikus szülőhelyén, Lübeckben mutatták be a hétvégén.
2013. 09. 08.
Felhívjuk felhasználóink figyelmét, hogy a 10:20 órakor kiadott, Vidor Fesztivál - Az Illatszertár lett a "legvidorabb", A 42. hét a legjobb előadás című anyagunk 4. bekezdésében a legjobb férfi alakítás egyik díjazottjának neve helyesen:
2013. 09. 07.
A Vígszínház vezetésére pályázó Eszenyi Enikő és Balázs Péter egyaránt három szavazatot kapott a bíráló szakmai testülettől, amely csütörtökön hallgatta meg a jelölteket.
2013. 09. 06.
Anyagilag nehéz évad elé néz a Szegedi Nemzeti Színház, ennek ellenére a korábbi évekhez hasonlóan tizennégy bemutatót tartanak – jelentette be az évadnyitó társulati ülésen az idén ismét öt évre megválasztott főigazgató.
2013. 09. 06.
Lakásszínházi előadás, irodalom, tánc, vizuális művészet, utcai várostervezés, közösségi alkotások és slam poetry - színes programokkal várja a látogatókat az idei PLACCC Fesztivál szeptember 24. és 29. között Budapest belvárosában.
2013. 09. 05.
Öt premiert tervez az újpesti Szép Ernő Színház a 2013/2014-es évadra: Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című művét szeptemberben, Federico García Lorca Bernarda Alba háza című drámáját novemberben mutatják be.
2013. 09. 05.
Hét bemutatót tart a 2013/14-es évadban a budapesti Örkény István Színház, amely szombaton ismét megrendezi a Madách téren az Örkény kert című évadnyitó programsorozatot.
2013. 09. 05.
Több erdélyi magyar teátrum előadását is beválogatták a román Országos Színházi Fesztiválra (FNT).
2013. 09. 04.
Hét nagyszínpadi és két stúdiószínházi bemutatót tervez a 2013/14-es évadban a budapesti Újszínház.
2013. 09. 04.
A faágyú legendája című zenés darabbal kezdődik meg a tihanyi szüret csütörtökön, a négy napon át tartó rendezvényt a zenés és szórakoztató műsorok mellett huszárfelvonulás és bál is színesíti.