színház / hírek
2014. 04. 26.
Próbáljunk meg mindig egy citromból limonádét készíteni, ne hagyjuk, hogy a negatív erők eluralkodjanak rajtunk - mondta a napokban 75. életévét betöltött Tiboldi Mária. A színésznő az MTI-nek arról beszélt, hogy tele van tervekkel, most leginkább az írás foglalkoztatja.
2014. 04. 26.
Samuel Beckett Godot-ra várva című művét Ascher Tamás és Zsámbéki Gábor rendezésében mutatja be szombaton a Katona József Színház.
2014. 04. 24.
Keresztet állíttat Magyarország első Keresztény Színházi Fesztiválja alkalmából az Újszínház igazgatója, Dörner György, azzal a céllal is, hogy minden évben megemlékezzenek a legelső rendezvényről.
2014. 04. 23.
Visszajáró együttesek, új résztvevők és friss társulatok előadásaival, valamint zenés-táncos improvizációkkal, koncerttel és nyilvános műhelygyakorlattal várja az érdeklődőket május 13. és 17. között A Tánc Fesztiválja Veszprémben.
2014. 04. 23.
Király Leventét, Bodrogi Gyulát, Gálvölgyi Jánost és Szabó Győzőt is láthatja a közönség Kodály Zoltán Háry János című daljátékában augusztus első két napján a Szegedi Szabadtéri Játékokon – tájékoztatta Fábián Barbara, a fesztivál sajtóreferense az MTI-t.
2014. 04. 22.
Április 29-30-án, illetve május 1-2-én utoljára látható Mundruczó Kornél és a Proton Színház nagysikerű Szégyen című előadása a TRAFÓ-ban. A Coetzee Szégyen című regényéből készült színpadi adaptáció múlt nyáron az avignoni színházi fesztiválon aratott nagy közönségsikert, 2013-ban pedig Tamperében és Zürichben is bemutatták a darabot.
2014. 04. 22.
Könnyed programot kínál a nyár közeledtére tekintettel a Szegedi Nemzeti Színház májusban; megrendezik a Finálé Fesztivál kamaraszínházi találkozót, lehetőséget adnak több zenei vizsgaelőadásnak, megrendezik a hagyományos évadzáró Dömötör-gálát, és jótékonysági gálát is tartanak - mondta el a színház igazgatója keddi sajtótájékoztatóján.
2014. 04. 19.
A partiumi Szatmárhegyen, Páskándi Géza szülőfalujában játssza május 16-án A vigéc című darabját a Térszínház.
2014. 04. 19.
Csütörtökön kezdődik a III. Tantermi Színházi Szemle a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban. A háromnapos eseményen a színházi nevelési programok bemutatása mellett kerekasztal-beszélgetéseket is tartanak.
2014. 04. 19.
BárkaNyár Fesztivállal várja a közönséget augusztusban a Bárka Színház, amely a 2014-2015-ös évadban négy új bemutatót tervez.