színház / hírek
2015. 09. 29.
Tizenegy év után újra IETM találkozót tartanak Budapesten: a nemzetközi rendezvényre a világ minden tájáról több mint 500 előadóművészeti szakember érkezik a fővárosba november 4. és 8. között.
2015. 09. 28.
Gyomaendrődön és Budapesten több eseménnyel emlékeznek Kállai Ferenc Kossuth-díjas színművészre a születésének 90. évfordulója alkalmából megrendezett emlékévben.
2015. 09. 27.
Idén ünnepli 15. születésnapját az ExperiDance tánccsoport, amely ebből az alkalomból október 3-án és 4-én az Ezeregyév című produkciót az eredeti, alapító tánckarral együtt mutatja be a RaM Colosseumban.
2015. 09. 27.
Nyolcvanötödik születésnapját ünnepli október 2-án Timár Sándor. A Kossuth-díjas koreográfus, a nemzet művésze ebből az alkalomból az MTI-nek elmondta, büszke arra, hogy a róla elnevezett módszer ennyire elterjedt a világban, és ma már Európa-szerte, Japánban, Észak-Afrikában, valamint Észak- és Dél-Amerikában is vannak követői.
2015. 09. 26.
A klónok titkos életét táncolja el Arany Virág és Hadi Júlia a Dar Winners című új produkcióban: a belga videoművésszel és francia-lengyel hangszobrásszal kiegészült páros előadásának premierjét október 8-án és 9-én nézhetik meg az érdeklődők a Trafó Kortárs Művészetek Házában, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében.
2015. 09. 25.
A kedvezőtlen időjárási körülmények miatt elmaradnak a péntekre meghirdetett Bábok éjszakája programjai a Holnemvolt Parkban.
2015. 09. 25.
J. K. Rowling, a Harry Potter-regényfolyam írója Twitter-üzenetben árulta el, hogy két részben állítják színpadra Londonban a közreműködésével születő Harry Potter and the Cursed Child című színdarabot.
2015. 09. 24.
Bábelőadásokkal, családi bábszínházzal, kézműves foglalkozással és éjszakai hullámvasutazással várják a közönséget péntek este a Holnemvolt Parkban a Bábok éjszakája elnevezésű programon.
2015. 09. 24.
A kassai Thália Színház Kerékgyártó István Rükverc című darabját mutatja be a csütörtöktől jövő keddig tartó nyitrai nemzetközi színházi fesztiválon.
2015. 09. 23.
A mészárlások, a kegyetlenség és a terrorizmus ihlette Peter Brook, a kortárs színház egyik legjelentősebb rendezőjének legújabb előadását, amely a Mahábhárata indiai eposz alapján készült a párizsi Bouffes du Nord színházban.