színház / hírek
2016. 10. 25.
Idő előtt, már 2018-ban távozik a londoni Globe színház művészeti igazgatója, Emma Rice, mert az igazgatótanács túl modernnek találta az első évadjában színpadra állított műveket.
2016. 10. 25.
Két kortárs felolvasószínházi darabot mutatnak be a délvidéki magyar színjátszás napja alkalmából Szabadkán október 27-én, csütörtökön.
2016. 10. 25.
Életének 89. évében, hosszan tartó súlyos betegség után keddre virradó hajnalban elhunyt Bara Margit Kossuth- és Balázs Béla-díjas színésznő, az 1950-1960-as évek egyik legnagyobb magyar filmcsillaga - erősítette meg a család az MTI-nek.
2016. 10. 23.
Az évek múltával visszafizetett adósságnak minősítette a WSieci lengyel konzervatív hetilap a budapesti Nemzeti Színház Tóth llonka című darabját, melynek ősbemtutatóját pénteken tartották meg Varsóban.
2016. 10. 18.
Jövő év januárjában indul a Nemzeti Táncszínház új játszóhelyének építése a Millenáris parkban; a Zoboki-Demeter és Társai Építésziroda tervei szerint megvalósuló beruházás 2018 februárjára készül el.
2016. 10. 15.
Bűn és bűnhődés címmel új osztályterem-színházi előadást mutat be a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház október 17-én, hétfőn a Kolibri Pincében.
2016. 10. 15.
Az Ifjú Szivek Táncszínház, a Szegedi Kortárs Balett, a Győri Balett és a Cipolla Collectiva premierjeivel és budapesti bemutatóival várja az érdeklődőket novemberben a Nemzeti Táncszínház.
2016. 10. 15.
Endrődy Krisztián színész és M. Kapornaki Rita rendezőasszisztens kapta idén a szombathelyi Weöres Sándor Színház szenátusa által alapított Holdbeli csónakos-díjat - közölte honlapján a teátrum.
2016. 10. 14.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulója alkalmából mutatja be péntek este a debreceni Csokonai Nemzeti Színház társulata a Szélfútta levél című színdarabot, amely a Debrecenben történt eseményeket idézi fel - közölte a sínház szóvivője az MTI-vel.
2016. 10. 13.
A Nemzeti Táncszínház 608 millió forintot kap színpadtechnikai, illetve fény- és hangtechnikai eszközeinek korszerűsítésre, a Millenáris Nonprofit Kft. pedig 76 millió forint támogatásban részesül a szükségessé vált felújítási munkálatok elvégzésére - olvasható a Magyar Közlöny csütörtöki számában.