színház / hírek
2017. 01. 05.
Wajdi Mouawad Futótűz című művét mutatja be szombaton a Radnóti Színház; a darabot, amely egy nyomozás története, Alföldi Róbert rendezésében láthatja a közönség.
2017. 01. 04.
Költészet a la carte címmel mutatnak be verses estet a Játékszínben a színház művészeinek fellépésével, Hirtling István színművész vezetésével január utolsó hétfőjén.
2016. 12. 30.
Jövőre csaknem 83 millió forinttal növekszik a minősítéssel nem rendelkező színház- és táncművészeti előadó-művészeti szervezetek támogatása, míg a zenekarok és énekkarok jövő évi pályázati kerete 9 millió forinttal több lesz, mint 2016-ban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága pénteken az MTI-vel.
2016. 12. 30.
Wunderlich József vehette át a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt az idei évben nyújtott kiemelkedő művészi teljesítményéért a társulat titkos szavazása alapján a Vígszínházban csütörtökön.
![Megjelent Deres Kornélia Képkalapács című színházelméleti monográfiája](data/_cache/2016-12-30/dk_fot_1_30780_220x220.jpg)
2016. 12. 30.
A Szegedy-Maszák Mihály professzor emlékének ajánlott Képkalapács a kortárs színház intermediális szigeteit kutatja. Technológia, színház és mozgóképek a boncasztalon. A magyar és nemzetközi színház- és médiaelméleti diskurzusok el- és átrendezésével célja (újra)értelmezni izgalmas alkotói módszereket, rendezői törekvéseket, előadástípusokat. Központi kérdése, hogy a mozgókép elterjedése miképpen formálta a színház hagyományait. A könyv már online is megvásárolható.
2016. 12. 29.
Januárban újra látható az Átrium Film-Színházban Csehov Sirály című darabja, Oszvald Marika, Kaszás Gergő, László Zsolt, Trokán Nóra és Porogi Ádám főszereplésével.
2016. 12. 27.
Az Életrevalók című produkciót tűzi műsorra a Játékszín Horgas Ádám rendezésében; a sikeres film színpadi adaptációjának február 4-én lesz a bemutatója.
2016. 12. 27.
Nagyobb fokú művészeti és gazdasági autonómiát, erősebb magyarországi és nemzetközi jelenlétet remél az önálló működéstől a Pécsi Balett - mondta el Vincze Balázs, a társulat vezetője és Uhrik Teodóra Kossuth-díjas táncművész, az együttes alapító tagja az MTI-nek.
2016. 12. 24.
Liszi Zsuzsanna, a veszprémi Petőfi Színház jelmezgyártás asszisztense és jelmeztárasa vehette át a Bujtor-emlékgyűrűt pénteken Bujtor István özvegyétől Veszprémben.
2016. 12. 23.
Pataki András soproni színházigazgatót választotta a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetőjének a városi képviselő-testület csütörtökön.