színház / hírek
2017. 03. 27.
Ma van a színházi világnap, ebből az alkalomból a színházakban az előadások előtt felolvassák azt a nemzetközi üzenetet, amelyet az idén Isabelle Huppert neves francia színművész fogalmazott meg.
2017. 03. 27.
Életének 73. évében elhunyt Csendes László, az egri Gárdonyi Géza Színház alapító és örökös tagja - közölte a teátrum hétfőn az MTI-vel.
2017. 03. 26.
Átadták a IV. Bábos Drámaíró Verseny díjait vasárnap délután Békéscsabán, ezzel véget ért a négynapos megméretés - tájékoztatta a rendező Békéscsabai Napsugár Bábszínház közleményben az MTI-t.
2017. 03. 26.
Nagyon fontos a magyar színháznak is, hogy megméresse magát; "minél többet tudunk másokról", arról, hogyan és mit játszanak, annál nyitottabbá válnak mások is, hogy megismerjék a magyar színházi kultúrát - mondta Lakos Anna, a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) magyar központjának elnöke, akit a hétfői színházi világnapról kérdeztek az M1 aktuális csatornán vasárnap.
2017. 03. 26.
Színházi kulisszatitkokba avatja be a publikumot a Zichy Szín-Műhely: a Díszítők című kortárs darab ősbemutatója a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében március 31-én lesz a B32 Galéria és Kultúrtér színháztermében.
2017. 03. 25.
Isabelle Huppert francia színésznő üzenetét olvassák fel az idei színházi világnapon, hétfőn az előadások előtt a színházakban. Az ünnep alkalmából a MASZK Országos Színészegyesület április 4-én, kedden tartja meg hagyományos jótékonysági gálaestjét és díjátadóját a Budapesti Operettszínházban.
2017. 03. 24.
További öt évig a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója marad Szikora János, miután a város közgyűlése pénteki ülésén egyhangúlag támogatta az egyetlen pályázót.
2017. 03. 22.
Életének 72. évében elhunyt Csíki Ibolya, a nagyváradi Szigligeti Társulat színművésze - közölte szerdán a teátrum.
2017. 03. 21.
A székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói munkakörére benyújtott pályázatával kapcsolatban Szikora Jánost kedd délelőtt hallgatta meg a szakmai bizottság, akik ellenszavazat és tartózkodás nélkül szavazták meg a jelölt támogatását - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
2017. 03. 21.
Ma van a bábszínházi világnap: a bábművészet képviselői országszerte szokatlan produkciókkal, szokatlan helyszíneken, egyszeri és megismételhetetlen akciókkal várják a közönséget.