színház / hírek
2023. 11. 28.
A Hangosan lépek és visszhangzik az Oktogon című előadásnak, amely Z generációs szerzők (Z Paradigma) jeleneteiből állt össze, sikerült eljutnia azokhoz a fiatalokhoz is, akik általában maguktól nem, vagy csak ritkán járnak színházba. Az előadás népszerűsége hívta életre a DANTE CASINO színházi szerveződést. Megálmodói a jövő nézőit keresik, a jövő színházi alkotóival együttműködve kívánják formálni a jelenünket leginkább leképező színházi nyelvet, és igyekeznek nyitottá, kíváncsivá tenni nézőiket. Tevékenységük projekt alapú és nem produkció orientált műhelymunka. A TYÚKDRÁMA is egy újabb, egy éven át tartó írói kísérlet eredménye a Z Paradigma szerzőivel.
2023. 11. 27.
A Fekete Péter című darab volt a 20. évfordulóját ünneplő Centrál Színház színház első premierje. A zenés darab különlegessége, hogy Básti Juli és Alföldi Róbert most először játszanak egy színpadon.
2023. 11. 27.
Decemberben új előadásokkal jelentkezik az Örkény Stream: a Örkény István Színház kínálatában a Macskajáték 2012-es felvétele, a George Orwell 1984 című regénye alapján készült '84 című előadás és az Anyám tyúkja 2. című produkció látható.
2023. 11. 24.
Hetvenegy éves korában csütörtökön elhunyt Szilágyi Mária színházi producer, dramaturg, szerkesztő, kortárs német darabok fordítója, a Kortárs Drámafesztivál alapítója és igazgatója, a Színházi Dramaturgok Céhének tagja.
2023. 11. 24.
Páholytájoló címmel hirdet bármikor elvégezhető kurzust a Művészet és Gondolat.
2023. 11. 24.
Az egyik legjelentősebb nemzetközi kortárs táncfesztiválon, Cannes-ban mutatja be nagysikerű Solus Amor című produkcióját a Recirquel. A társulat november 22-én kezdődő franciaországi turnéjának csúcspontjaként lép fel a nagy múltú Cannes-i Táncfesztiválon. A háromhetes rendezvényre a világ legkülönbözőbb pontjairól hívtak produkciókat; a Vági Bence rendezte, kortárs táncot és cirkuszművészetet ötvöző Solus Amor az egyetlen magyar előadás.
2023. 11. 19.
letének 81. évében elhunyt Csomós Mari Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész, a Nemzet színésze, a Halhatatlanok Társulata és a Radnóti Miklós Színház örökös tagja.
2023. 11. 18.
A Szerbia egyik leghíresebb színműve alapján készült, Kostana - a sors asszonya, az asszony sorsa címmel mutatja be legújabb darabját a Magyarországi Szerb Színház Krkeljics Mirkó Mitár átdolgozásában és rendezésében november 19-én Budapesten. A bemutató kísérő programja a Szerb Kulturális Központ Kostana című kétnyelvű kiállítása.
2023. 11. 17.
Budapest teli van faluval címmel 11 epizódból álló podcastsorozattal köszönti a Radnóti Színház pénteken a 150 éves Budapestet.
2023. 11. 17.
Életének 92. évében elhunyt Galambos Erzsi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulata és a József Attila Színház örökös tagja.