színház / hírek
2020. 10. 10.
Elkezdődött a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, amelynek gazdag programjában zenei és színházi produkciók mellett kiállítások is szerepelnek 17 napon át - tette közzé az MTI.
2020. 10. 09.
Gyöngyösi Levente szimfonikus hangszerelésében, operaénekesek előadásában mutatja be az István, a király című rockoperát a Magyar Állami Operaház október 17-én és 25-én a budapesti Erkel Színházban.
2020. 10. 09.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Fő utcai épülete előtt tartott sajtótájékoztatón ismertették követeléseiket csütörtökön a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói, akik közölték: egy friss felmérés szerint az intézmény diákságának többsége továbbra is támogatja az SZFE épületeinek blokádját.
2020. 10. 09.
Mivel a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) munkavállalóinak sztrájkbizottsága és az "egyetemfoglalók" is elutasították az SZFE új vezetése által felajánlott megállapodást, az új vezetők mostantól kizárólag az egyetem teljes megújításával kapcsolatos feladatokra koncentrálnak - közölte az MTI.
2020. 10. 08.
A Színházi Dramaturgok Céhe felhívása a Nyílt Fórum 2020/21 drámapályázatra.
2020. 10. 08.
A Vádli Alkalmi Színházi Társulás indítja el a szkénés bemutatók sorát október 10.-én: Szikszai Rémusz ezúttal Matei Visniec III.Richárd betiltva című drámáját állítja színpadra, Mucsi Zoltán főszereplésével.
2020. 10. 07.
A sztrájkfelhívást mindaddig fenntartják, amíg a tárgyalóféllel mind a nyolc sztrájkkövetelésükről írásos megállapodás nem születik. A Magyar Távirati Iroda jelen közleményt nem, csak az általános rektorhelyettes és a kancellár erre adott reakcióját közölte.
2020. 10. 07.
Negyedik alkalommal szervezik meg október 20. és 25. között Nagyváradon az Infinite Dance tánc- és összművészeti fesztivált, amelyen a közönség tizennyolc produkciót láthat - közölte kedden a szervező Szigligeti Színház az MTI-vel.
2020. 10. 06.
Különleges vállalkozásra készül a Szkéné Színház, a TRIP Hajó és a Transzformáció Alapítvány: első közös előadásuk Jon Fosse ritkán játszott, Én vagyok a szél című posztdramatikus szövegét veszi alapul kiegészítve a tánc, a kortárs zene és a vizuális művészetek eszközeivel. A produkciót Szabó K. István rendezésében október 12-én mutatják be a TRIP Hajón.
2020. 10. 06.
Bartók Béla halálának 75. évfordulójára emlékezve nyolc év után ismét műsorára tűzi Juronics Tamás nagy sikerű koreográfiáját, A fából faragott királyfit a Szegedi Kortárs Balett - tájékoztatta a társulat az MTI-t.