irodalom / hírek

2008. 05. 23.
Sírverspályázatot hirdetett a Budapesti Temetkezési Intézet a 100 éves Nyugat szerzőinek tiszteletére; a Kőbe vésett köszöntő című pályázatra a nyugatos szerzők sírjára illő epigrammákat várnak a június 15-én megrendezendő Csend Napja alkalmából.
2008. 05. 23.
Két közelmúltban megjelent könyv és egy idén elkészülő dokumentumfilm állít emléket a II. világháború alatt zsidók ezreinek életét megmentő Kasztner Rezsőnek, akit korábban sokan azzal vádoltak, hogy vitatható körülmények között vált a holokauszt hősévé.
2008. 05. 23.
Az ókori fikció és propaganda a témája annak a szegedi konferenciának, amelynek résztvevői a témát a görög és római irodalom, az ókori filozófia, az ókortörténet és orientalisztika, valamint a régészet és művelődéstörténet területén járják körül.
2008. 05. 23.
Az Országos Idegennyelvű Könyvtár (OIK) a Nyelvek Európai Napja alkalmából immár harmadik alkalommal hirdeti meg műfordítói pályázatát önálló kötettel nem rendelkező műfordítók számára; az idén spanyolból kell fordítaniuk a jelentkezőknek - tájékoztatta az intézmény csütörtökön az MTI-t.

2008. 05. 23.
2008. május 5-én, az MTA 178. Közgyülésének első napján Vizi E. Szilveszter, az MTA leköszönő elnöke díjakat, kitüntetéseket adott át. Gósy Mária nyelvész Akadémiai Díjat vett át. Ezúton is gratulálunk neki!
2008. 05. 21.
Hercule Poirot és Miss Marple bármennyire remek nyomozók is voltak, mégiscsak kitalált személyek. Így egy friss bűntényben - ahogy Agatha Christie regényeiben is megesett olykor - a történet közvetett szereplői léptek a helyükbe. Jelen esetben templomőrök, akik a mozgósított rendőrökkel színesfém-tolvajokat
2008. 05. 21.
Graham Greene-nek élete utolsó 20 évében egy pap volt a bizalmasa, legjobb barátja. A spanyol Leopold Durán atya csaknem három évtizedig élt Angliában, ott ismerkedett meg az íróval, aki eredetileg azért lépett vele kapcsolatba, mert megtudta, hogy doktori disszertációjának témája "A papi hivatás Graham Greene műveiben" volt.

2008. 05. 21.
Az 1915-ös törökországi örmény genocídium eseményeit feldolgozó irodalmi mű nemigen jelent meg magyar nyelven Franz Werfel 1933-ban íródott regénye, a Musza Dagh negyven napja óta. Ezt a hiányt pótolja most Antonia Arslan Pacsirtavár című regénye.
2008. 05. 21.
2008 május 22-én, csütörtökön adják át az idei Szépíró Díjat az Alexandra Könyvesházban

2008. 05. 20.
Ahogy az már bevezetett szokás a legnagyobb hazai antikváriumnál, szezononként egy héten belül két árverést rendeznek. Most is egymást követi a Központi Antikvárium 106. és 107. aukciója, május 23-án és 30-án. Az előbbiben a Nyugat jubileumára időzítve többek közt Ady Endre, Babits Mihály, Ignotus, Karinthy Frigyes, Osvát Ernő, és más, a folyóirat körébe tartozó írók műveit viszik kalapács alá. Ennek az aukciónak kikiáltási árai többnyire 100 ezer forint alatt maradnak. Nem így a 107. aukción, ahol csak úgy sorjáznak a többszázezres tételek, és még másfélmilliós is van közöttük.