irodalom / hírek
2011. 08. 25.
II. Rákóczi Ferenc és bujdosótársai emlékhelyeit keresi fel az az ötven székelyföldi és szórványvidéki, aki részt vesz az augusztus 29-ig tartó VII. Mikes-zarándoklaton.
2011. 08. 24.
A közelmúltban elhunyt Varga Katalin költő, író, a Gőgös Gúnár Gedeon, a Mosó Masa mosodája és számos más gyermek- és ifjúsági könyv szerzője emlékére gyászmisét mondanak a IX. kerületi Bakáts téri templomban augusztus 31-én délelőtt 11 órakor.
2011. 08. 24.
Két héten belül bezárni kényszerül Nagy-Britannia egyik leghíresebb könyvesboltja, amely a Sztárom a párom című film alkotóit is megihlette.
2011. 08. 24.
Brémai muzsikusok címmel meseelőadás délután, hét órától pedig dalköltők és költő-dalnokok estje várja a közönséget a Szavak a szabadban című ingyenesen látogatható programsorozat keretében a Millenáris Parkban csütörtökön.
2011. 08. 24.
József Attila költészete előtt tisztelegve több mint egy tucatnyian gyalogosan teszik meg a Szeged és Makó közötti utat azon a zarándoklaton, amely szerdán reggel indult el a Tisza-parti városból.
2011. 08. 23.
A tavalyi negyedmillió látogató után idén is több százezer érdeklődőt vonzott a kedden véget ért sanghaji könyvvásár: az eseményen a Nobel-díjas Jean-Marie Gustave Le Clézio és Barack Obama amerikai elnök Kínában élő féltestvére, Mark is részt vett.
2011. 08. 22.
Stefanovics Péter Munkácsy-díjas festőművészt és Mezey Katalin József Attila-díjas írót választotta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) alakuló közgyűlésének előkészítését végző szervező bizottságba hétfői ülésén az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága.
2011. 08. 21.
Húsz éve, 1991. augusztus 23-án hunyt el Budapesten Nemes Nagy Ágnes Kossuth-díjas költő, műfordító, esszéista. Az MTVA-Sajtóadatbank portréja:
2011. 08. 20.
A nyomtatott könyv jövőjéről szól az a nemzetközi, 61 művész munkáiból álló művészkönyv-kiállítás, amely Gondolatok a könyvtárban címmel nyílik meg szerdán Budapesten, a Ráday Képesházban.
2011. 08. 20.
Százhúsz éve, 1891. augusztus 22-én halt meg Jan Neruda cseh költő, író, publicista, a cseh irodalom kiemelkedő egyénisége. Az MTVA-Sajtóadatbank portréja: