irodalom / hírek
2011. 10. 18.
Október 27-én az óbudai köztemetőben vesznek végső búcsút Mélykuti Attila újságírótól. Az MTI egykori munkatársa október 9-én 64. életévében hunyt el - közölte a család kedden.
2011. 10. 17.
Egyhangúlag általános vitára alkalmasnak tartotta a pornográf tartalmú termékek és szolgáltatások járulékfizetési kötelezettségének visszaállításáról szóló törvénymódosítási javaslatot hétfőn az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottsága.
2011. 10. 17.
Október 19-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját John Le Carré angol író, aki kémregényeivel vált világhírűvé.
2011. 10. 17.
Elhunyt Káldy-Nagy Gyula Széchenyi-díjas turkológus, az ELTE Bölcsészettudományi Karának professor emeritusa, a Török Filológiai Tanszék korábbi tanszékvezető egyetemi tanára.
2011. 10. 16.
A hazájában betiltott, a diktatúrát nyíltan bíráló Boualem Sansal algériai írót tüntették ki vasárnap a német könyvszakma Békedíjával. A hivatalos indoklás szerint az elismeréssel egyben az észak-afrikai demokratikus mozgalmaknak is bátorító üzenetet kívántak küldeni.
2011. 10. 15.
Szilágyi Domokos Napokat tartanak a romániai magyar költő halálának 35. évfordulója alkalmából október 28-29-én az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a Hagyományos Kultúrát Támogató Szatmár Megyei Központ szervezésében.
2011. 10. 15.
Koncert, irodalmi est és kiállítás is szerepel a VII. Bolgár Kulturális Napok idei repertoárján; a hétfőn kezdődő ötnapos programsorozatot a Szegedi Tudományegyetem Őszi Kulturális Fesztiválja keretében rendezik meg.
2011. 10. 14.
Harmadik alkalmához érkezett az Apokrif irodalmi folyóirat beszélgetéssorozata, a Sorköz. A házigazda, Tamás Péter ezúttal a FÉL irodalmi folyóirat főszerkesztőjét, az Apokrifban rendszeresen publikáló Braun Barnát és a folyóirat idei évfolyamában bemutatkozó, prózában és versben egyaránt feltűnő tehetségű Tinkó Mátét faggatja - az esten természetesen el is hangzó műveikből kiindulva.
2011. 10. 14.
Isépy Tamás 2004-ben elhunyt országgyűlési képviselő mintegy 13 300 kötetet számláló gyűjteményéből alapít könyvtárat a hódmezővásárhelyi önkormányzat a helyi Németh László Gimnáziumban - közölte Göbl Vilmos sajtóreferens pénteken az MTI-vel.
2011. 10. 13.
Bella István költőre emlékeznek a 13. Kaleidoszkóp VersFesztivál első napján, pénteken. A vasárnapig tartó seregszemlén, amelyre rekordszámú nevezés érkezett, ötvenhat versszínházi előadás, tizenhét koncert, kilenc zenei és nyolc pódiumi est lesz látható a budapesti Casa de la Músicában.