irodalom / hírek
2012. 03. 14.
Hazaviszik a Székelyföldre az emigrációban elhunyt Nyirő József hamvait - közölte szerdán az MTI-vel Szász Jenő, a Székelyudvarhelyért Alapítvány vezetője, a Magyar Polgári Párt elnöke. A Madridban eltemetett erdélyi író földi maradványait május 27-én, Pünkösd vasárnapján helyezik végső nyugalomra a székelyudvarhelyi katolikus temetőben.
2012. 03. 14.
Átadták a Magyar Újságírók Közösségének (MÚK) idei, a magyar sajtó napja, március 15-e alkalmából odaítélt díjait - közölte Kósa Csaba, a szervezet elnöke szerdán az MTI-vel.
2012. 03. 13.
Ónody-Molnár Dóra, a Népszabadság újságírója, Szalay Zoltán fotóriporter, Szigeti László, a pozsonyi Kalligram kiadó igazgatója és Szilágyi Ákos esztéta kapta idén a Szabad Sajtó-díjat. Az MSZP által létrehozott Szabad Sajtó Alapítvány tizenkilencedszer ítélte oda az elismerést, amelyet kedden Budapesten vehettek át a díjazottak.
2012. 03. 13.
Fischer Jenő újságíró, publicista, a délvidéki Magyar Szó című napilap munkatársa kapja az idei Napleány-díjat, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség publicisztikai díját.
2012. 03. 13.
A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) kulturális fesztiválok kollégiuma nyílt pályázatot ír ki a 2012. április 1. és 2013. január 31. között megvalósuló kulturális fesztiválok, rendezvénysorozatok támogatására.
2012. 03. 12.
Ügynökkérdéssel és a pártállami rendszerrel foglalkozó könyveket mutattak be hétfőn az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) Budapesten. A kötetek egyebek mellett az egypártrendszer állambiztonsága feltárásának jelenlegi helyzetéről, a jezsuita rend 1945 és 1965 közötti történetéről és a nyolcvanas évek közéleti fotótémáiról szólnak.
2012. 03. 12.
Az Európai Unió Irodalmi Díjának (European Union Prize for Literature, EUPL) 2012-es jelölési folyamata múlt hét kedden, március 6-án kezdődött Brüsszelben. A jelentős európai könyves szervezetek által 2009-ben alapított "kis Nobel-díj" célja, hogy reflektorfénybe állítsa a kiemelkedő tehetségeket, és elősegítse a díjazott művek nemzetközi terjesztését.
2012. 03. 11.
Bölcs István életmű kategóriában, Tódor János az írott sajtóban végzett újságírói munkájáért, Aczél Endre pedig az elektronikus sajtó kategóriában vehette át a Pulitzer-emlékdíjat vasárnap Budapesten.
2012. 03. 11.
Magyar jelölt is versenyben van a március 15-én kezdődő lipcsei könyvvásár fordítói díjáért - az elismerést Christina Viragh kaphatja meg Nádas Péter Párhuzamos történeteiért.
2012. 03. 11.
Élesnek ígérkezik a verseny a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) idén negyedik alkalommal meghirdetett Lendület Fiatal Kutatói Pályázatán, amelyre ezúttal százharminchárman jelentkeztek - tájékoztatta az MTI-t Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.