irodalom / hírek
2012. 11. 04.
Édes hazám-estet rendeznek a Radnóti Színházban november 13-án, kedden: a Magvető Kiadó kötetének verseiből és az azóta született egyéb közéleti költeményekből kínálnak ízelítőt színészek és zenészek közreműködésével.
2012. 11. 04.
2012. noember 7-én, 14 órakor adják át huszadik alkalommal a Gérecz Attila-díjat a Magyar Írószövetség Dísztermében.
2012. 11. 02.
Sára Sándor filmrendezőnek, Péntek Lajos nyelvtudósnak és Jurij Poljakov orosz írónak, kritikusnak ítélték oda idén a Bethlen Gábor-díjat. Az erdélyi fejedelem nevét viselő alapítvány díjait pénteken adták át a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban.
2012. 11. 02.
Sylvia Day Melléd láncolva című új regényéből többet adtak el kiadásának első hetében Nagy-Britanniában, mint E.L. James sikert sikerre halmozó A szürke ötven árnyalata című művéből.
2012. 11. 02.
Várják költők, dalszövegírók jelentkezését; küldjenek énekelhető verseket, hogy a fesztivál honlapján közzétett írásaik forrásul szolgáljanak vállalkozó kedvű énekes-hangszeres muzsikusok számára. És várjuk olyan szólisták és kisegyüttesek jelentkezését, akik arra vállalkoznak, hogy a fesztivál honlapján szereplő költők e célra felajánlott verseiből komponált dalaikat a költők és a közönség jelenlétében előadják.
2012. 11. 02.
Életének 87. évében pénteken nagykanizsai otthonában váratlanul elhunyt Rózsás János író, történész, a magyar Gulag-foglyok krónikása - tudatta a család az MTI-vel.
2012. 11. 01.
Mácsai Pál Azt meséld el, Pista! című Örkény-estje is szerepel a 18. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár programjában, amelyen mintegy száz kiadó vesz részt.
2012. 10. 31.
Kalász Márton kétszeres József Attila-díjas költő kapja az idei, november 9. és 11. között megrendezendő, XII. Győri Könyvszalon alkotói díját - jelentette be Horváth Sándor Domonkos, a szervező városi könyvtár igazgatója szerdán sajtótájékoztatón.
2012. 10. 31.
Kertész Imre kézirataiból, leveleiből, naplóiból és az irodalmi Nobel-díjas magyar író egyéb dokumentumaiból álló archívum nyílik a Berlini Művészeti Akadémián - közölte szerdán az intézmény.
2012. 10. 31.
Kétszázmillió forintos kerettel folytatódik a Márai-program, valamint 100 milliós pályázati keret áll rendelkezésre jövőre tudományos és szakkönyvkiadásra - többek között erről született megállapodás L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkára, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülés (MKKE) képviselőinek tárgyalásán.