irodalom / hírek
2013. 06. 05.
Farkas Katalin egyetemi tanár, a Közép-európai Egyetem rektorhelyettese képviseli Magyarországot a filozófusok londoni éjszakáján (My night with philosophers).
2013. 06. 05.
Először adták át a Hévíz Folyóirat Irodalmi Díját. A díjat, amelyet Hévíz városa alapított idén tavasszal, 2013-tól az Ünnepi Könyvhét keretében adják át a Hévíz című folyóiratban publikált művek egy szerzőjének. A díjról a képviselő-testület döntött egyhangú szavazással, a javaslattevő bizottság javaslatára.
2013. 06. 04.
Csurka István életműve az irodalmi panteonban maradandó - hangsúlyozta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke a tavaly elhunyt író, politikus sírkövének avatóünnepségén kedden a fővárosi Fiumei úti Sírkertben.
2013. 06. 04.
Lőrinszky Ildikó műfordító kapta idén az Európa Könyvkiadó és Wessely André által alapított Wessely László műfordítói díjat. Az elismerést kedden délután adták át.
2013. 06. 04.
JAK Piknik 2013 + "Jazz Poetry" – A József Attila Kör Irodalmi Egyesület (JAK) hagyományos könyvheti rendezvényét, a JAK Pikniket idén 2013. június 7-én (péntek) 19.00.-tól a Hy5-ban rendezi meg.
2013. 06. 04.
Vitézy Zsófia, a Budapesti Fesztiválközpont eddigi ügyvezető igazgatója veszi át a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézet vezetését.
2013. 06. 04.
2013. június 5-én 20 órakor, közvetlenül az idén 15 éves FISZ A könyv alternatív útjai című rendezvénye után, a Lumen Kávézóban kerül bemutatásra Korpa Tamás Egy híd térfogatáról címet viselő könyve.
2013. 06. 03.
Ember a havason - Szőts István 100 címmel jelent meg centenáriumi emlékkönyv a neves filmrendezőről a 2012-2013-as Szőts-emlékév lezárásaként; a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) támogatásával kiadott kötetet hétfőn mutatták be az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
2013. 06. 03.
Ahogy Erőss Zsolt élete, úgy életrajzi könyve sem szokványos. A történetekből megismerheti az olvasó a hegymászó kalandjait Erdélytől a Himalájáig, az első sziklamászástól a tragédiával végződő legutolsó expedícióig.
2013. 05. 31.
Kihirdették a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) újonnan megválasztott rendes és levelező tagjait a pénteki közgyűlésen Budapesten. A szavazás eredményeképpen a Magyar Művészeti Akadémia 2013. június 1-jétől 236 rendes és 48 levelező taggal működik.