irodalom / hírek
2013. 12. 31.
Késeinek mondható a 75 éves Báger Gusztáv közgazdász költői pályakezdése, mivel 58 évesen publikálta első verseskötetét Örök párbeszéd címmel, azóta viszont már összesen 15 kötete jelent meg, a legutóbbi a napokban.
2013. 12. 29.
Januárban újabb kurzus indul a Magyar Írószövetség öt éve alapított Íróiskolájában, amelynek hallgatói fejleszthetik íráskészségüket, emellett sokszínű képet kaphatnak a 20. és 21. századi magyar irodalomról is.
2013. 12. 28.
A Miniszterelnökség támogatásával 70 év után újra használhatók és kutathatók lesznek az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem könyvtárának rég elfeledett kiadványai, iratai, dokumentumai.
2013. 12. 22.
Balaskó Ákos költő kapta idén a Petri György-díjat, amelyet vasárnap adtak át a FUGA Budapesti Építészeti Központban - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2013. 12. 22.
Filmvetítésekkel, előadásokkal és színpadi produkciókkal színesítve Tolkien-napot tart január 5-én, vasárnap az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Magyar Tolkien Társaság A Gyűrűk Ura és A hobbit című művek szerzőjének, J. R. R. Tolkiennak a munkássága előtt tisztelegve.
2013. 12. 22.
A Magyar Írószövetség Radnóti és kortársai címen szavalóversenyt hirdet 9-12. osztályos középiskolás diákok számára. Nevezni Radnóti Miklós egy szabadon választott költeményével, valamint az alábbi költők egy szabadon választott versével lehet: Áprily Lajos, Babits Mihály, Dsida Jenő, József Attila, Juhász Gyula, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Tóth Árpád, Zelk Zoltán.
2013. 12. 21.
Úgy tűnik, véget ért a magyar könyvpiac 2008 óta tartó zsugorodása, az idén enyhe növekedésről számoltak be a könyvpiac szereplői - mondta el Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke az MTI-nek, hozzátéve ugyanakkor, hogy jövőre a tankönyvpiac államosítása következtében várhatóan drámaian csökken majd a könyves ágazat forgalma.
2013. 12. 21.
A Fiatal Írók Szövetségének évzáró tisztújító közgyűlésén ismét Kollár Árpád költőt választotta elnökének a fiatal írókat tömörítő, reprezentatív szervezet. A FISZ arról is tájékoztatta a prae.hu-t, hogy a szervezet új alelnöke Varga Betti irodalomtörténész lett, a megújult elnökséget pedig Antal Nikolett irodalomtörténész, Korpa Tamás költő, Mészáros Márton irodalomtörténész, Neszlár Sándor író és Szöllőssy Balázs, irodalomtörténész képviseli.
2013. 12. 20.
Nádas Péter magyar író kapta az európai irodalom jeles alakjait kitüntető Würth-díjat. A kétévente odaítélt elismerést 2014 tavaszán Stuttgartban adják majd át.
2013. 12. 19.
Elindult a TEDxDanubia-konferenciához kapcsolódó blog, amelyen az aktuális hírekről, eseményekről olvashatnak az érdeklődők.