irodalom / hírek
2014. 10. 17.
Bartha Regina, a budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium diákja második, Pőcze Júlia, a budapesti Tamási Áron Gimnázium diákja pedig a harmadik helyet vívta ki magának az észt versenyző győzelmével zárult Vitázik a világ ifjúsága (Jugend debattiert international) elnevezésű német nyelvű nemzetközi vitaverseny döntőjén pénteken Varsóban.
2014. 10. 17.
A ma hatályos büntető törvénykönyv alapján bűncselekménynek minősíthető érdekességeket tárnak fel irodalmi művekben Debrecenben, a Bűn és irodalom című mai konferencián - mondta el a tanácskozás moderátora az MTI-nek.
2014. 10. 16.
A törökök 1596-os magyarországi hadjáratát megörökítő, pár éve a törökországi Anatóliában előkerült különleges naplóról tartott előadást a kortörténeti dokumentumot megtaláló Gühnan Börekçi, az isztambuli Sehir Egyetem oktatója csütörtökön az Egerben zajló végvár-konferencia keretében.
2014. 10. 16.
Magyarul nemrég megjelent, A kamerás gyilkos című, Gryllus Dorka főszereplésével filmen is feldolgozott regényét mutatja be az osztrák középgeneráció egyik legismertebb írója, Thomas Glavinic pénteken Budapesten.
2014. 10. 14.
A Magyar Napló folyóirat Nyitott műhely-rovatának száz életútinterjúját tartalmazza az a kétkötetes kiadvány, amely a Magyar Napló huszadik születésnapjára jelent meg.
![A JAK tudja, hogy mit csinálsz a héten](data/_cache/2014-10-13/unnamed_14_24463_220x220.jpg)
2014. 10. 14.
ÚJJAK, Frissítő, kötet előttiek és kötet utániak – avagy hogyan készít fel a JAK az éjszakára, mikor nem alszol? A József Attila Kör heti programajánlója következik.
![Versek szódával újratöltve](data/_cache/2014-10-14/zaln5_24464_220x220.jpg)
2014. 10. 14.
Október 15-én Zalán Tibor József Attila-díjas költővel és Huzella Péter Kossuth-díjas előadóművésszel nyitják a Versek szódával 2014/15-ös évadát a Nemzeti Színházban.
![Nekrofil esztétika és poszthumán költészet a boncasztalon](data/_cache/2014-10-13/nzm_24456_220x220.jpg)
2014. 10. 13.
Könyvbemutató és beszélgetés Nemes Z. Márió A preparáció jegyében és Krusovszky Dénes Kíméletlen szentimentalizmus című közelmúltban megjelent esszé-kritika kötetéről a JAK szervezésében.
![Izsó Zita Színről színre című kötetének bemutatója](data/_cache/2014-10-13/cimlap_24455_220x220.jpg)
2014. 10. 13.
2014. október 22-én 18 órától bemutatjuk a Kazimír Bisztróban Izsó Zita Színről színre című kötetét. „Nem szokványos (beteges) költészet, hanem szokatlanul csengő és egészséges. És ahogy öregszünk, egyre jobban tudjuk: fő az egészség" – ajánlja a verseskötetet szerkesztője, Pollágh Péter a könyv fülszövegében.
2014. 10. 13.
A Balassi Intézet és a göteborgi könyvvásár szervezőinek megállapodása szerint 2015 őszén, szeptember 24. és 27. között Magyarország lesz a díszvendége a 31. göteborgi nemzetközi könyvvásárnak.