irodalom / hírek
2015. 06. 11.
A nemzeti identitás megszületésében kulcsszerepe volt az aktuális történelmi felfogásnak és a médiának, utóbbi befolyásoló ereje pedig megsokszorozódott az olyan elektronikus eszközök megjelenésével, mint a televízió vagy az internet - emelte ki Apró István, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa Médiatudományi Intézetének kutatója a szervezet csütörtöki budapesti konferenciáján.
2015. 06. 11.
Emlékművet kapott szülővárosában, Prágában Rainer Maria Rilke, a 20. századi német nyelvű költészet egyik legjelentősebb alakja.
2015. 06. 10.
Leonardo Padura kubai író kapta idén az Asztúria Hercegnője-díjat irodalom kategóriában. Darío Villanueva, a zsűri elnöke, a királyi akadémia igazgatója méltatásában úgy jellemezte Padurát, mint egy független értelmiségit, aki szilárd erkölcsi alapokon áll, művein keresztül rámutat az igazság keresésének kihívásaira és korlátaira. A próza minden műfajában alkot, írói munkássága a hagyományokban gyökerezik ugyanakkor határozottan kortárs, jellemző rá, hogy meghallja az emberek hangját és érdeklik őt mások "elveszett" történetei - mondta szerdán a zsűri elnöke.
![Kemény Zsófi és Laboda Kornél a Frissítőben](data/_cache/2015-06-09/frisst_logo_26705_220x220.jpg)
2015. 06. 09.
A JAK és az Írók Boltja közös sorozatában, a Frissítőben ezen a héten, június 12-én 17:30 órától Kemény Zsófival és Laboda Kornéllal beszélget Gaborják Ádám.
![Angyalvacsora Kolozsváron](data/_cache/2015-06-09/jak004_332x221_26703_220x220.jpg)
2015. 06. 09.
Június 11-én, csütörtökön 17 órától Kolozsváron mutatják be Papp-Zakor Ilka JAKkendő-díjas kötetét a Tranzit Házban.
2015. 06. 09.
Ughy Szabina Séták peremvidéken című kötetének bemutatója 2015. június 13-án, szombaton 17 órától lesz a Budapest Jazz Clubban.
![A Margó margójára](data/_cache/2015-06-09/marg_logo_26695_220x220.jpg)
2015. 06. 09.
Öt nap, harminc program, nyolcvan író és hatezer néző, ez az idei Margó Irodalmi Fesztivál számokban. Szerencsére az irodalom ennél sokkal szórakoztatóbb. Ismét belelapozhattunk a városba!
2015. 06. 08.
Claudia Rappnak, a Bécsi Egyetem Bizánccal foglalkozó történészprofesszorának ítélték oda idén az "osztrák Nobel-díjnak" is nevezett tudományos kitüntetést, a Wittgenstein-díjat.
2015. 06. 08.
Az autonómia és a nemzetpolitika kérdései, valamint a kisebbségi oktatásügy égető problémái lesznek a központi témák a felvidéki Martosi Szabadegyetem idei, harmadik évadának közéleti vitafórumain - mondták el a szervezők a rendezvény programismertető sajtótájékoztatóján hétfőn Révkomáromban.
![Átadták az Irodalmi Jelen-díjakat](data/_cache/2015-06-06/book_icon_0_26677_220x220.jpg)
2015. 06. 06.
Idén három kategóriában (vers, próza, esszé) talált gazdára a több mint egy évtizede alapított elismerés.