irodalom / hírek
2017. 04. 11.
Koszorúzással, közös szavalással és énekléssel ünnepelték a költészet napját József Attila (1905-1937) ferencvárosi szülőházánál kedden Budapesten.
2017. 04. 11.
Megkezdődött a hetedik Versmaraton, kedd délelőtt a Magyar Rádió Márványtermében, ahol Az év versei 2017 című antológia szerzői, a költészet napja alkalmából, 12 órán keresztül szavalják verseiket.
2017. 04. 10.
Sopotnik Zoltán (1974) költő, meseíró, tanár és szerkesztő vehette át a mai napon a Sziveri János díjat - adta hírül a sajtó.
2017. 04. 10.
Bajkó Edina versmondó kapta a Versünnep Fesztivál fődíját a Nemzeti Színházban megrendezett döntőn, a győztes Párkányi Raab Péter szobrászművész Versünnep elnevezésű alkotását és 300 ezer forint jutalmat kapott - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2017. 04. 09.
Színes és változatos programokkal ünneplik a költészet napját Fejér megyében: rendhagyó irodalomórák, zenés estek, stand-up est, köztéri rímröppentő és versmaraton is várja az érdeklődőket.
2017. 04. 09.
A Versek utcáján szerveznek sétát Salgótarjánban a magyar költészet napján, kedden, délután versfelolvasáson és könyvbemutatón vehetnek részt az érdeklődők.
2017. 04. 08.
Kötélre csíptetett idézetekkel, közös szavalattal és versmondó versenyekkel is ünneplik a költészet napját Somogy megyében.
2017. 04. 08.
Fényfestés, könyvbemutatók, ünnepi megemlékezések, maratoni versfelolvasás, valamint kiállítás-megnyitók is várják az érdeklődőket József Attila születésnapjához, április 11-éhez, a költészet napjához kapcsolódva Budapesten.
2017. 04. 07.
A költészeti napi Versmaratonhoz és az Az év versei 2017 című antológiához kapcsolódva tizenhárom kortárs költő futja le együttesen a maratoni távot József Attila gyermekkorának helyszínén, a budapesti Ferenc téren április 8-án, szombaton délután - közölte a Magyar Napló Kiadó az MTI-vel.
2017. 04. 06.
A Vízy Dorka Alapítvány idén másodjára ítéli oda a Vízy Dorka-díjat egy kiemelkedő újságírói teljesítmény elismeréseként. A díjra rádiós, televíziós és írott sajtóban dolgozó újságírók pályázhatnak (életkori megkötés nélkül), egy, az előző évben megjelent anyaggal. Egy pályázó egy munkával nevezhet. Az írott sajtóban megjelent munkák között nincs terjedelmi megkötés, a televíziós és rádiós anyagok időhatára maximum 10 perc. A munkákat azokról a területekről várjuk, amelyek Dorkának különösen fontosak voltak, azaz az egészségügy, tudomány, környezetvédelem, vallás, illetve a művészetek/kultúra tárgyköréből. A díj egy egyszeri 250.000 forintos támogatás.