irodalom / hírek
2017. 10. 10.
Átadták a 2017-es tagozati díjakat a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) keddi tisztújító közgyűlésén a Pesti Vigadóban.
2017. 10. 10.
Az idén kilencven éves Római Magyar Akadémia most játékra hívja mindazokat, akik másoknak is el akarják mondani, meg akarják mutatni, mit jelent számukra Róma, mit kaptak tőle, hogyan látják, hogyan élték-élik meg.
2017. 10. 08.
Már kezdőként sem akartam mást, csak profi lenni a lírában - mondta az MTI-nek a 90. születésnapját ünneplő Tornai József Kossuth-díjjal és a Nemzet Művésze címmel is kitüntetett költő.
2017. 10. 08.
Monodrámában mutatja be Havas Judit előadóművész Szabó Magda Az ajtó című regényét, az írónő és Emerenc kapcsolatát október 16-án a Petőfi Irodalmi Múzeumban Budapesten.
2017. 10. 08.
Francia és magyar diákok mutatták be Arany János Toldi című elbeszélő költeményének kétnyelvű változatát Párizsban.
2017. 10. 08.
Elhunyt 87 éves korában Pintér Tamás író, újságíró - tudatta a család szombaton az MTI-vel.
2017. 10. 07.
Madách Imre és Fráter Erzsébet szobrát avatták fel Csesztvén a Madách Imre Emlékházban szombaton; az alkotás a házaspár csesztvei boldog éveit idézi fel - tájékoztatta az MTI-t a Nógrád megyei település polgármestere.
2017. 10. 06.
Rendszerváltozás óta az idén jelenik meg a legtöbb magyar irodalmi mű román nyelven, ami azt mutatja, hogy a magyar irodalomnak van piaca Romániában - nyilatkozta pénteken az MTI-nek Kósa András László, a Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója.
2017. 10. 05.
Kazuo Ishiguro angol írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
2017. 10. 04.
Új elnököt választ a második ciklusa befejeztével leköszönő Fekete György helyére október 10-i, keddi tisztújító közgyűlésén a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) a Pesti Vigadóban - közölte a köztestület az MTI-vel.