bezár
 

film / hírek

Ismét Afganisztán arcai vetítéssorozat az Urániában
A tavalyi kezdeményezés folyatatásaként ismét Afganisztán arcai címmel rendez ingyenesen látogatható vetítéssorozatot a kanadai nagykövetség az Uránia Nemzeti Filmszínházban keddtől.
James Dean 80 éves lenne
Február 8-án lenne 80 éves James Dean amerikai filmszínész, aki úgy lett nemzedéki legenda és minden idők egyik legnagyobb filmsztárja, hogy alig három filmben játszott.
Vajna: a tehetségek felismerése és segítése az elsődleges cél
A vártnál hamarabb elkészülhet a magyar filmszakma strukturális megújításának koncepciójával Andrew G. Vajna. A kormánybiztos erről az MTI-nek adott interjújában beszélt, hangsúlyozva, legfontosabb céljának azt tartja, hogy fel kell ismerni a tehetségeket, s lehetőséget kell nekik adni. Szerinte nincs olyan, hogy lehetetlen.
Házasság hete a Duna Televízióban
Házasság Hete lesz a Duna Televízióban február 7. és 13. között: a házasság világnapjához kapcsolódva az élő műsorok, valamint a játék- és dokumentumfilmek középpontjában is a házasság áll.
Brit filmdíjat kap a Harry Potter-filmsorozat
A filmművészethez való kiemelkedő brit hozzájárulást elismerő díjával jutalmazza a Harry Potter-filmsorozatot a Brit Film- és Televíziós Akadémia (BAFTA).
Gábor Zsazsát ismét kórházba szállították
Gábor Zsaszát kedden reggel Los Angelesben ismét kórházba szállították, mert vért köpött.
Robert De Niro és Monica Bellucci együtt
Rendkívüli nőnek tartja Monica Belluccit Robert De Niro; az Oscar-díjas filmszínész annak kapcsán beszélt olasz kolléganőjéről, hogy először szerepelnek együtt a filmvásznon.
Such György egyelőre nem nyilatkozik terveiről
Egyelőre nem nyilatkozik terveiről a sajtónak Such György, a Dialóg Filmstúdió Kft., a Hunnia Filmstúdió Kft., az Objektív Filmstúdió Kft. és a Budapest Filmstúdió Kft. élére frissen kinevezett új vezető.
Kiosztották díjaikat a filmkritikusok
Átadták a Magyar Filmkritikusok Díjait hétfőn Budapesten; a fődíjat, a magyar filmkritikusok B. Nagy László-díját Hajdu Szabolcs kapta a Bibliothéque Pascal című filmért, az életműdíjat több évtizedes kimagasló művészi teljesítményéért Mészáros Márta rendező vette át.
Such György került az állami filmes cégek élére
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) vezérigazgatója 2011. február 1-jével Such Györgyöt, a Magyar Rádió volt elnökét nevezte ki a Dialóg Filmstúdió Kft., a Hunnia Filmstúdió Kft. és az Objektív Filmstúdió Kft. élére, és február 15-től Such György lesz a Budapest Filmstúdió Kft. ügyvezetője is - közölte az MNV Zrt. hétfőn az MTI-vel.
648   649   650   651   652   653   654   655   656 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés