bezár
 

film / hírek

Ma startol a 4. Építészeti Film Napok - itt a részletes program
A KÉK – Kortárs Építészeti Központ 2012 márciusában negyedik alkalommal rendezi meg a Budapesti Építészeti Filmnapokat, idén a Kino moziban. A Rotterdami Építészeti Filmfesztivál által inspirált és a KÉK által 2007-ben kezdeményezett Építészeti Filmnapok küldetése, hogy párbeszédet teremtsen a filmre inspirációként és eszközként tekintő építészet, valamint az építészethez és a városhoz mint témához forduló film között.
Sík Igor temetését pénteken tartják
Sík Igor Balázs Béla-díjas operatőrt, a Magyar Televízió örökös tagját március 30-án, pénteken 10 óra 30 perckor helyezik örök nyugalomra a Farkasréti temetőben - tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) az MTI-t szerdán.
Jane Fonda alakítja Nancy Reagant
Jane Fonda alakítja Nancy Reagant, a néhai Reagan elnök feleségét a The Butler című filmben, amely a fehér házi főkomornyik életéről készül.
Földön, vízen, levegőben, moziban
Hollywoodot és a Pentagont hosszú kapcsolat fűzi egymáshoz, és mint minden régóta tartó viszonyt, ezt is hullámvölgyek és -hegyek tarkítják. Az amerikai hadsereg már az első Oscar-díjas filmben közreműködött, a vietnámi háború miatti elhidegülést a Top Gun és az ahhoz hasonló kasszasikerek egykettőre feledtették. Most egy új szenzáció, az Act of Valor című film tölti el örömmel az álomgyárat és az ország másik felén, a Washington mellett, Arlingtonban fekvő ötszögalakú épület vezetőit. Az alkotás az Oszama bin Laden terroristavezér meggyilkolása után sztárrá avanzsált elit kommandó, a Navy SEAL tagjairól szól, valódi katonákkal, valós eseményekkel.
Eushorts Likes: Fashion and Poetry
Az EUShorts Fesztivál szervezői áprilisban megint házasítanak. Horror és pornó, sci-fi és musical sikeres frigye után most divat és költészet párosa a kiválasztott. Miért?
Csütörtöktől Budapesten harmadszor: Cigány Filmfesztivál premierekkel és sztárokkal
Március végén ismét megrendezik a Budapesti Cigány Filmfesztivált - immár harmadik alkalommal. Az Örökmozgó és a Toldi mozikban, valamint a Bútorszalon Egyetemi Klubban és a KuglerArt Galériában március 29. és április 1. között minden adott egy pezsgő tematikus filmfesztiválhoz: sztárok, mintegy 30 film, köztük magyarországi premierek, izgalmas viták, koncertek várják az érdeklődőket.
Elsőfilmeseké a pálma az osztrák filmek fesztiválján
Elsőfilmes rendezők alkotásai kapták a fődíjat az osztrák filmek fesztiválján, a vasárnap véget ért Diagonalén.
Együtt az ég alatt - közönségtalálkozó Jan Schomburggal
Az Andrzej Wajdánál tanult német rendező, Jan Schomburg, a Berlini Filmfesztiválon Label Europa Cinemas díjat nyert Együtt az ég alatt című filmjének magyarországi premier előtti bemutatójára Budapestre látogat. A közönség március 28-án, szerdán este 6 órakor láthatja először a filmet premier előtt a budapesti Művész moziban, ahol az előadás vendége lesz Schomburg, aki örömmel válaszol a film után a nézők kérdéseire.
Kate Middletonról forgatna Angelina Jolie
Vilmos herceg feleségéről, Kate Middletonról, vagyis Katalin cambridge-i hercegnőről forgatna filmet Angelina Jolie.
Cinema City felhívás: Up to 10,000 bucks – Young Talent’s Competition
A 2012. június 16-23. között Újvidéken megrendezendő Cinema City Fesztivál március 15-én hivatalosan megnyitja a jelentkezést az “Up to 10,000 bucks" szekcióba.
548   549   550   551   552   553   554   555   556 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés