film / hírek
2013. 05. 20.
A Shoah című kilenc és félórás dokumentumfilm rendezője, Claude Lanzmann újabb holokauszttémájú filmjét vasárnap este mutatták be a 66. cannes-i filmfesztiválon. A versenyen kívül vetített Le dernier des injustes (Az utolsó igaztalan) című alkotás a terezíni "mintatábor" zsidótanácsa utolsó, vitatott elnökével készült interjún alapul. A filmet az első kritikák a 87 éves rendező művészi végrendeleteként értékelik.
2013. 05. 20.
Versenyen kívül mutatták be Cannes-ban Alec Baldwin színész és James Toback producer humorral teli, ironikus áldokumentumfilmjét, amelyet a tavalyi cannes-i fesztiválon forgattak, Seduced and abandoned címmel.
2013. 05. 19.
Az utóbbi két évtizedben szinte teljesen hiányzó európai közönségfilmekkel, elsőként olasz mozisikerekkel lép piacra júniustól egy magyar vállalkozás, amely eddig mozik üzemeltetésével foglalkozott.
2013. 05. 19.
Az özönvízszerű folyamatos esőzés miatt a szokásosnál is jobban megteltek a hétvégén a vetítések a 66. cannes-i filmfesztiválon, ahol a versenyfilmek harmadának bemutatása után az iráni Aszgar Farhadi Párizsban forgatott családi drámája, a Le Passé (A múlt) vezeti a francia kritikusok listáját, a külföldieknek pedig a kínai versenyfilm tetszett eddig a legjobban.
2013. 05. 17.
Fojtogató családi drámáról szól az Oscar-díjas iráni rendező, Aszgar Farhadi első külföldön forgatott filmje. A Párizsban játszódó Le Passé (A múlt) című alkotást nagy sikerrel mutatták be pénteken a 66. cannes-i filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában.
2013. 05. 17.
Május 23-án kerül a hazai mozikba Michel Gondry új filmje, a Tajtékos napok a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) forgalmazásában.
2013. 05. 16.
Scarlett Johansson is csatlakozott a Chef című film stábjához: a vígjáték egy állását elvesztő séfről szól, aki rendbe akarja tenni kisiklott életét.
2013. 05. 16.
Életének 73. évében meghalt Gémes József Balázs Béla-díjas kiváló művész, rajzfilmtervező és -rendező, a többi között a Daliás idők, a Hugó, a víziló vagy a Vili, a veréb alkotója.
2013. 05. 15.
Steven Spielberg zsűrielnök ragaszkodott ahhoz, hogy saját maga fizethesse ki tartózkodásának költségeit a 66. cannes-i filmfesztiválon - mondta szerdán Thierry Frémaux művészeti igazgató a Libération című francia napilapnak.
2013. 05. 14.
A Daazo kisfilmes honlap gondozásában megjelenő angol nyelvű World of Shorts magazin legújabb számában a Cannes-i Filmfesztiválra fókuszál. A filmfesztiválon nyomtatott formában is elérhető kiadvány ezúttal a filmes világ folyamatos változását, a képzéseket és a crossmédiát mutatja be.