film / hírek
2013. 06. 07.
A Toldi mozi vasárnap, június 9-én 18 órától vetíti az idei cannes-i mustra egyetlen magyar résztvevőjét, a Lágy eső című kisjátékfilmet.
2013. 06. 07.
A Limában megrendezett, függetlenfilmekre specializálódott filmfesztivál, a Lima Independiente két magyar kísérleti filmet fog műsorára tűzni június 14-23. között. A világ rövidfilmes termését bemutató, versenyprogrammal párhuzamos szekcióban vetítik a Gruppo Tökmag művészduó (Tábori András és Kovács Budha Tamás) Kárpáti György Mór társrendezésével készített Nagyvárosi régészet illetve Lichter Péter Look Inside The Ghost Machine című munkáját.
2013. 06. 05.
Több mint ezer művet neveztek idén a Jameson CineFestre, ilyen nagy számban még soha nem érkeztek filmek a Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválra. Az előzsűrik elkezdték a munkát. Nem lesz könnyű dolguk: összesen mintegy 60 animációs, kisjáték- és dokumentumfilm szerepel majd a programban. A versenybe került alkotások listáját a fesztivál szervezői augusztus közepén hozzák nyilvánosságra.
2013. 06. 05.
A MoziCommal közösen meghirdetett villámjátékunkon ezúttal a Gyakornokok című vígjáték premier előtti vetítésére nyerhet páros belépőt három szerencsés olvasónk.
2013. 06. 05.
A Vertigo Média kft. mutatja be a hazai mozikban Nicolas Winding Refn Only God Forgives című alkotását. A Budapest Film kft. korábban Az irgalmatlan címen július 18-tól forgalmazta volna a mozikban az Only God Forgives-t, amelyet Csak Isten bocsáthat meg címmel, várhatóan augusztus 8-án mutat be a Vertigo Média kft.
2013. 06. 05.
Fontos szerepet tulajdonítottak a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szerdai magyar napjának a fesztiválon jelen lévő magyar filmesek.
2013. 06. 05.
Másodfokon is jogszerűnek találta a bíróság a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának határozatait, amelyekben összesen 33,6 millió forintra bírságolta a TV2-t a Joshi Bharat című műsor több adásának korhatári besorolása miatt.
2013. 06. 05.
Nyílt levélben fordultak Enrico Letta olasz kormányfőhöz az olasz filmvilág képviselői, akik azt kérik, hogy a kultúra és audiovizuális szektor ne legyen része az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi egyezménynek.
2013. 06. 04.
Az Oscar-díjas Kertész Mihály 1914-ben készült, A tolonc című némafilmje felújítását és digitalizálását 14 millió forinttal támogatja a Magyar Nemzeti Filmalap legutóbbi döntőbizottsági határozatával.
2013. 06. 03.
A 66. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Arany Pálma-díjas filmje, Abdellatif Kechiche La vie d'Adèle (Blue Is the Warmest Color) című alkotása Magyarországon a Vertigo Média forgalmazásában jelenik meg.