film / hírek
2013. 10. 31.
James Cameron mesterműve, az Avatar (16) bemutatója idején a 3D első átütő erejű sikere volt. Most a Na’avik világa 4DX-ben is megelevenedik.
2013. 10. 31.
Dennis Lehane amerikai írót kérte fel a Sony Pictures Entertainment a Jacques Audiard börtöndrámájából, A próféta című filmből készülő új feldolgozás forgatókönyvének megírására.
2013. 10. 31.
Meghalt Graham Stark brit komikus színész, aki az összes Rózsaszín párduc-filmben szerepelt. Szélütést követően, 91 éves korában hunyt el Londonban.
2013. 10. 30.
Kedden kezdődik a 10. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, amelyen 25 ország 62 filmje szerepel. A november 10-ig tartó mustrát Budapesten hat helyszínen rendezik meg.
2013. 10. 29.
Karácsonykor kerül a mozikba Martin Scorsese A Wall Street farkasa című új filmje - jelentette a The Hollywood Reporter.
2013. 10. 29.
A korábbi évadoknál kevesebb pénzből, így szerényebb körülmények között, de a szervezők szerint az eddigi színvonalat megtartva és a bemutatásra kerülő filmek számát is alig csökkentve rendezik meg a Pozsonyi Nemzetközi Filmfesztivál (IFFBA) idei, már 15. évadát.
2013. 10. 28.
2013. november 5-én tizedik alkalommal jelentkezik a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, friss, kreatív dokumentumfilmekkel a világ minden tájáról. Indonéz halálosztag, afgán bevándorlók, palesztin menekültek, tanzániai albínók, orosz kommunások, magyar szexmunkások és keletnémet melegek: idén mintegy 62 film érkezik a fesztiválra 25 országból.
2013. 10. 28.
Műholdas kapcsolat segítségével A hobbit-trilógiát rendező Peter Jackson és a trilógia második részének szereplőgárdája november 4-én élőben osztja meg gondolatait a decemberben mozikba kerülő filmről a világ számos filmszínházában.
2013. 10. 28.
Öt alkotást tekinthet meg ingyen a közönség a hatodik Koreai Filmhéten november 4. és 8. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
2013. 10. 28.
A második alkalommal megrendezett Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Fesztivál díjait október 28., az Animáció Nemzetközi Világnapja előtti hétvégén osztották ki a budaörsi Jókai Mór Művelődési Központban.