film / hírek
2014. 05. 03.
A lengyel Bodo Kox Lány a szekrényből című alkotása nyerte el legjobb játékfilmnek járó díját a 24. Mediawave fesztiválon, a legjobb kisjátékfilmért járó díjat Nagy Dénes vehette át Lágy eső című munkájáért, a legjobb kísérleti film pedig a svájci Peter Volkart 606-os szoba című munkája lett.
2014. 05. 03.
Cédric Klapisch francia filmrendező a korábbi epizódoknál fordulatosabb harmadik résszel zárta le az egykori cserediákokról szóló trilógiáját. A Már megint lakótársat keresünk című romantikus vígjátékot Romain Duris és Audrey Tautou főszereplésével a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) forgalmazásában csütörtöktől vetítik a hazai mozikban.
2014. 05. 03.
A magyar videoművészet első három nemzedékét kínai videomunkákkal együtt bemutató kiállítás nyílt Berlinben a német főváros egyik legrangosabb kortárs képzőművészeti fesztiválja, a Gallery Weekend Berlin alkalmából.
2014. 05. 03.
Huszonnyolc nemzetközi fesztiválsikert és tizennyolc magyar versenyfilmet mutatnak be május 6. és 11. között a Budoku - Budapesti Dokumentumfilm Fesztiválon.
2014. 04. 30.
Sztárokat felvonultató, szórakoztató New York-i történet némi drámával megspékelve: a sikeres amerikai színész-rendező, John Turturro új mozija, a Bérgavallér csütörtöktől látható a hazai mozikban.
2014. 04. 30.
Mundruczó Kornél Fehér Isten (16) című filmjét meghívta hivatalos válogatásába ("Sélection officielle") a 67. Cannes-i Filmfesztivál. A rangos válogatást több mint 1800 benevezett játékfilmből állították össze a szervezők. Az új Mundruczó-film világpremierje az "Un Certain Regard" elnevezésű programban lesz, és ez lesz az első Filmalap támogatásával készült játékfilm a cannes-i filmfesztiválon.
2014. 04. 30.
A Magyar Nemzeti Filmalap kezdeményezésére és szervezésében 40 felső tagozatos általános iskolás is csatlakozik az Európai Filmakadémia (EFA) Fiatal Közönség Díjának (Young Audience Award) szavazásához. Az ifjú mozinézőknek szervezett, Európán átívelő, 17 városban párhuzamosan zajló közös mozizásra és szavazásra harmadszor kerül sor vasárnap, első ízben Budapesten is.
2014. 04. 29.
2014. május 6. és 11. között nemzetközi dokumentumfilm fesztivált rendeznek a budapesti Toldi és Művész Mozikban. A Budoku – Budapesti Dokumentumfilm Fesztivál azon ritka alkalmak egyike, amikor 28 nemzetközi fesztiválsikert láthat egy csokorban a hazai közönség, a magyar filmek közül pedig 11 egész estés és 7 rövidfilm versenyez a nemzetközi zsűri, az ELTE Társadalomtudományi Kar diákzsűrije, illetve a nézők díjaiért. A vetítések mellett beszélgetések és koncertek színesítik a programot, amely során számos ingyenes eseményen vehetnek részt a látogatók.
2014. 04. 29.
A Cirko Film május 8-án mutatja be a Salvo – Magányos szerelmesek című filmet. Az alkotás számos fesztiválon szerepelt, többek között a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Kritikusok Hete programjában. A premier alkalmából Budapestre látogat a rendezőpáros egyik tagja, Antonio Piazza.
2014. 04. 28.
Jude Law lépett Michael Fassbender helyébe az irodalmi óriásról, Thomas Wolfe-ról szóló életrajzi filmben - értesült a Variety.com.