film / hírek
2014. 06. 18.
Szeptember 5-ig várják a rövidfilmeket a Pannonfíling Mozgóképes Találkozóra, amelyet idén már tizedik alkalommal rendeznek meg Veszprémben október 10. és 11. között - tájékoztatták a szervezők szerdán az MTI-t.
2014. 06. 16.
Két héttel eltolták a határidőt, így június 30-ig lehet nevezni a MagNet Bank és a Daazo közös filmpályázatára. Maximum 3 perces filmalkotásokat várnak, a fődíj akár 1.000.000 forint is lehet. A pályázat közönségdíjasa 300 000 forintot kap, a különdíjas pedig a Daazo Festival Strategy előfizetésében részesül.
2014. 06. 16.
Július 30. és augusztus 6. között a Vertigo Média és a Budapest Film Zrt. közös szervezésében Vertigo Filmhét lesz a fővárosi Puskin moziban. Egy teljes héten át naponta három artfilmet nézhetnek meg az érdeklődők a közelmúlt filmtermésének legjavából.
2014. 06. 16.
A Magyar Nemzeti Filmalap 269,5 millió forintos gyártási támogatásával forog hétfőtől augusztus elejéig a Dési András György és Móray Gábor forgatókönyvéből és rendezésében készülő Az éjszakám a nappalod című film Budapesten.
2014. 06. 16.
Nyolcvankét esztendős korában elhunyt Casey Kasem - erősítette meg vasárnap a legendás amerikai rádiós ügynöke.
2014. 06. 15.
Kezdetét vette Kazincbarcikán a Divinyi Réka-Goda Krisztina alkotópáros által jegyzett Veszettek című film forgatása.
2014. 06. 14.
Június közepén új film forgatásába kezd Kern András. A Vámos Miklós Halhatatlan című novellája nyomán készülő Gondolj rám forgatókönyvét a szerzővel duettben Kern András írta, aki Eszenyi Enikő partnereként egyben a film férfi főszerepét is alakítja. A film a tervek szerint 2015 februárjában kerül majd a hazai mozikba.
2014. 06. 12.
Oliver Stone még idén belevág az Edward Snowdenről szóló film forgatásába - értesült a The Hollywood Reporter.
2014. 06. 11.
Elkezdődött Goda Krisztina új filmjének, a Veszettek című alkotásnak a forgatása, a stáb jelenleg Kazincbarcikán dolgozik, a helyszínek között szerepel Ózd, Várpalota és Budapest is.
2014. 06. 11.
A Krímben májusban terrorizmus vádjával letartóztatott, majd Moszkvába szállított Oleh Szencov ukrán filmrendező érdekében emelt szót világhírű európai filmművészek egy csoportja az Európai Filmakadémia (EFA) kezdeményezésére Vlagyimir Putyin elnökhöz és más orosz vezetőkhöz intézett nyílt levelében.