film / hírek
2014. 11. 21.
A kétszeres Oscar-díjas Christoph Waltz kapja meg a 2536. csillagot a hollywoodi Hírességek Sétányán.
2014. 11. 18.
Robert De Niro szerepet vállalt David O. Russell Joy című életrajzi filmjében - értesült a Variety.com.
2014. 11. 17.
Rajzfilmekben feldolgozott "vörös történetekkel" egészítik ki az úgynevezett kortárs vörös kultúrát Kínában, hogy a vörös turizmus és a vörös dalok után ily módon népszerűsítsék "az alapvető szocialista értékeket" - számolt be a kulturális minisztérium kezdeményezéséről a kínai média.
2014. 11. 16.
A közönség szavazatai alapján Hajdú Eszter Ítélet Magyarországon című filmje nyerte el az ezer dolláros Verzió-díjat, a diákzsűri által odaítélt 100 ezer forintos különdíjjal Gerő Marcell Káin gyermekei című alkotását jutalmazták Budapesten a 11. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál vasárnapi zárónapján.
2014. 11. 14.
Eladó az a New York-i ingatlan, amely a Corleone család főhadiszállásaként tűnt fel az 1972-es A Keresztapa című filmben.
2014. 11. 13.
Törőcsik Mari is szerepet vállalt a salgótarjáni sortűzről készülő filmben, amelyet 2015. december 8-án, az 59. évfordulón szeretnének bemutatni - tudta meg az MTI a rendezőtől csütörtökön.
2014. 11. 13.
Meghalt szerdán, hatvankét éves korában Petykó Ágnes nyugalmazott kárpátaljai újságíró, a Magyar Rádió egykori ungvári tudósítója, akit hosszú súlyos betegség után Magyarországon ért a halál – közölték az MTI-vel az elhunyt volt munkatársai.
2014. 11. 13.
Hét újabb animációs filmterv támogatásáról döntött a médiatanács: a Magyar Média Mecenatúra program támogatásával sorozat készülhet többek között Berg Judit Lengemeséiből, homokanimációs alkotás A brémai muzsikusokból és Egerszegi Krisztina olimpiai felkészülésének történetéből is születhet animáció.
2014. 11. 13.
Orosz Dénes Coming Out című rendezése, valamint Vácz Péter Nyuszi és Őz című animációs rövidfilmje nyitja meg pénteken a 14. Los Angeles-i Magyar Filmfesztivált.
2014. 11. 11.
Már több mint hatvanezren írták alá azt a petíciót, amelyben egy Down-kóros kislány édesanyja azt kéri a Disney stúdiótól, hogy produkcióiban engedjen nagyobb teret a szereplők sokféleségének, mert a Disney-filmeket szerető lánya nem talál a maga számára példaképet bennük - számolt be róla hétfőn a CBS San Franciscó-i honlapja.