építészet / hírek
2013. 08. 27.
A Forster Központ fotópályázatot hirdet Így éltek a palotában címmel. Téma a budavári De la Motte – Beer-palota, amelynek épülete barokk tereivel, berendezésével, műtárgyaival és használati eszközeivel a XVIII. századi Buda polgári életébe kalauzol.
2013. 08. 24.
Kassa után Budapesten lesz látható a Zsinagógaépítészet Kelet-Közép-Európában 1782-1944 című építészettörténeti kiállítás, amelyet hétfőtől a Vam Design Centerben, a Zsidó Nyári Fesztivál keretében tekinthet meg a főváros közönsége.
2013. 08. 19.
Kelet-Ázsia egykori legnagyobb vasútállomását építenék újra a kelet-kínai Csinan városában, a tervet ugyanakkor ellenzői számos okból bírálják.
2013. 08. 18.
Európai uniós támogatással felújítják a műemléki védelem alatt álló Forgách-kastélyt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mándokon.
2013. 08. 15.
Befejeződött Simontornyán a belváros és a vár környékének rekonstrukciója, amelynek keretében parkot alakítottak ki és felújították a Styrum-házat, valamint a Fried Művelődési Házat is.
2013. 08. 12.
Uniós forrás felhasználásával Fejér, Heves, Veszprém és Borsod-Abaúj-Zemplén megye műemlékeit térképezik fel és azokat írott, valamint elektronikus formában elérhetővé teszik mindenki számára - hangzott el az Agóra Vidékfejlesztési Alapítvány hétfői székesfehérvári projektnyitó rendezvényén.
2013. 08. 09.
Országszerte több ingatlan műemlékké nyilvánításáról döntött a Belügyminisztérium - olvasható a pénteki Magyar Közlönyben.
2013. 08. 07.
Nemzetközi építészeti tervpályázatot írnak ki a magyar találmányokat bemutató interaktív kiállítási központra 2014-ben, a Rubik-kocka feltalálásának 40. évfordulójára, Rubik Ernő 70. születésnapjára, emellett elindul a kocka világát bemutató utazó kiállítás is - közölte Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos szerdán a Sziget fesztiválon.
2013. 08. 07.
Visszanyeri eredeti pompáját a Diósgyőri vár: az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló beruházás során megújulnak az eredeti bástyák és palotaszárnyak, de rekonstruálják a vár lovagtermét is, amely Közép-Európában egykor a legnagyobb volt.
2013. 08. 04.
Helyére került Sanghajban a 632 méter magasra tervezett Shanghai Tower acélvázának legutolsó darabja is, a szuperfelhőkarcoló teljes egészében az évtized közepére készülhet el.